22. fejezet

Aloha! : D Ismét jelentkezünk egy új, friss, utánozhatatlan, eredeti Twin Fate résszel ^-^ Először is szeretnénk megköszönni nektek a könnyfakasztó komikat ^-^ Imádjuk olvasni őket, szóval nem baj, ha egymilliót kapunk (na jó kicsit meglepődnénk O.o ) mert akkor is válaszolunk mindegyikre és mindegyiken ugyan olyan jót mosolyognánk ; ) ami pedig a visszajelzéseket illeti, lehetne belőle egy kicsit több. Lassan annyi van, mint komi ami pedig nem nagyon jellemző. Tehát azokat is szívesen vesszük, ha valakinek nincs kedve / ideje / lehetősége írni : ) Most azonban mindenek előtt Jó szórakozást! <3 

Liam szemszöge:

És már megint itt vagyunk. A kanapén ülve bambán bámultuk a tévé képernyőjét, teljesen megunva az életünket. Zayn mintha el is bóbiskolt volna, de lehet, hogy csak annyira és olyan messzire elkalandozott, hogy kiült arcára a „Lélekjelenlét: nulla” kifejezés. Ez az első nap a régi házunkban, a lányok, Michael és Joy nélkül és máris úgy nézünk ki, mint egy rongyhalmaz. Csak végig kell nézni rajtunk. Én megtettem. Harry egyik kezét méregette a másikhoz, hogy vajon melyik a nagyobb, míg Louis csak a távolba meredt üveges tekintettel. Mint említettem Zayn nincs közöttünk, Niall már lassan egy órája egy szendvicset rágcsál csigalassúsággal, én pedig őket tanulmányozom megállás nélkül. Egyszer-kétszer pillantottam eddig a tévére, amiben egy érdemleges csatornát sem véltem felfedezni ez idáig. Sóhajtottam egyet és most ideje, hogy bepróbálkozzak a One Direction-féle időtöltő ötletekkel.

-          Ki bírja tovább paradicsomlevesben? – próbálkoztam az egyik legkedveltebb játékunkkal. Síri csönd. Teljes némaság. Kivéve persze Niall csámcsogását.

-          Csuka vagy csizma? – egy újabb, nagyon kedvelt játék, de amikor körbepillantottam a társaságon egy kis lelkesedés reményében, a tervem újabb kudarcba fulladt a faarcok láttán. Na még egy utolsót!

-          Ki tudja messzebbre gurítani a másikat bőröndben? – Jaj ne már srácok! Annyira lehangol, hogy így megcsappant a hangulat.

Hirtelen megcsörrent Zayn telefonja, aki álmából felriadva arccal esett előre a kanapéról, a földet felnyalva, szinte szó szerint. Kómásan feltápászkodva végül felvette a telefont és már el is tűnt a szobából. Kivel beszélhet, hogy nem akarja, hogy halljuk? Mindegy is, inkább vissza a „Verjünk lelket a bandába” tervhez.

-          Istenem, én nem bírom ezt a feszültséget! – nyögött fel Louis. A szobában ülőktől többnyire egy furcsa pillantást kapott, kivéve Harry-től, aki még mindig a keze méregetésével volt elfoglalva.

-          Milyen feszültséget? – érdeklődtem a világfájdalmas fejjel nyöszörgő Louis-tól.

-          Nem tudom. Csak már muszáj volt megszólalnom. – rántott vállat lazán. Én személy szerint csak egy lefáradt pillantással jutalmaztam meg a bolond bandatársunkat, aki újabb bölcsességre nyitotta a száját. – Liam, most komolyan. Nézz csak az asztalra. – odanéztem.

-          Mi van vele? – halványlila gőzöm sem volt, hogy mire akar kilyukadni.

-          Csak nézd meg jól! Mit látsz rajta? – Most barkóbásdit játszunk? Egye fene, legyen, én megtettem, amit kért, áttanulmányoztam.

-          Egy rágós papírt, terítőt, egy poharat, Harry lábát, egy tányért, egy karkötőt, egy zoknit, aztán még ott van egy sapka, egy körömolló, egy borít…

-          Nem az apróságokra gondolok! Mi az, ami szembe tűnik, ahogy ránézel? – szakította félbe a pontos, részletről részletre felsorolásomat. Na jó, Liam. Koncentrálj! Mi az, ami kiböki a szemedet? Mi lehet az? Na lássuk csak…

-          Rendben. – sóhajtottam. – akkor egy rántott hal, egy fésű, egy cipős doboz – Lehet, hogy nem ártana rendet raknunk… - két darab kenőcs, azt hiszem egy falat krum… - Na most meg mi volt a baj?

-          Liam! Én egy olyan dologra gondolok, ami fekete. – meresztette rám a szemeit jelentőségteljesen.

-          Most azt akarod, hogy soroljam fel az összes fekete dolgot, ami ezen az asztalon megtalálható? Mert az nagyon sokáig fog tartani. – néztem rá változatlanul értetlen kifejezéssel az arcomon.

-          Nem. Csak egy dolgot keress, ami fekete. – hatásszünet és még inkább furcsa tekintet, ami azt sugallta, hogy „Tudod! Az a dolog! Tudod te miről beszélek! Arról a dologról!” – ami sokszor hangot is ad ki… - ugyanazok a dolgok mindkettőnk részéről. Louis kontra Liam, avagy rávezető kontra értetlen. – amit érintened kell, hogy használjad… fel kell venned. – itt már kezdte megunni a folyton folyvást „Mi a szarról beszélsz?” tekintetemet és kezdett kikelni magából. – Amit fel lehet venni, amivel kapcsolatot létesíthetsz emberekkel, vagy bármi mással, egy kommunikatív eszköz. Nagyon hasznos, de ez egy elég drága darab, lapos, érintened kell, de van rajta három gomb is Jézusom Liam, a telefonról beszélek!!! – Csak kimondta! Természetesen már a felénél rájöttem, de kíváncsi voltam, mikor unja meg. Most meg itt zihál, mint aki kibeszélte a lelkét és végre örül, hogy tudom, mire akart kilyukadni.

-          Annyira nehéz lett volna ezt simán megmondani, kérdem én? – csóváltam a fejem.

-          Ugyan már! Az túl egyszerű lett volna, Louis szereti a kihívásokat, tudhatnád már. – a nap folyamán, most először hallottam megszólalni Niall-t, aki most már egybe be is nyomta a maradék szendvicsét. Végre… Esküszöm már ott tartottam, hogy én dugom le a torkán vagy megeszem helyette.

-          Igaz. – helyeseltem. – Na és mit szeretnél azzal a telefonnal? – Louis újra felvette a „Tudod te” fejét… ami már kezdett kicsit felidegelni.

-          Azon van egy szám és rajta van egy gomb, amit ha… - én tényleg bíztam benne, hogy ezt most megúszom, de ezek szerint nincs ilyen szerencsém. Viszont nekem semmi kedvem nem volt újra eljátszani a kitalálós játékot, ezért félbeszakítottam mielőtt még belemelegedett volna.

-          Louis bökd már ki!

-          Hívd fel Davies-éket! – Mi van?

-          Miért én? Hívd fel őket te! – Komolyan erre nem képes? Értetlenül meredtem a vöröslő srácra, aki még mindig felém nyújtotta a készüléket és próbálta rám tuszkolni.

-          Nem lehet. – rázta a fejét.

-          Miért nem?

-          Mert… mert… - ajaj, azt hiszem tudom, most mi következik. – Egyszer ez volt aztán meg az, és amikor ő ezt én hirtelen nem tudom és történt, de kiakad, mint állkapocs aztán gyorsan, és ha azt még nem vesszük, megmond, én nem hisz fül, kerek, de egy pillanat és kész volt, dönt végül, azután hebeg és még harag, de fél, és ennyi. Azaz… - köhintés – súlyos telefonfóbiám van. Tudom, eddig nem mondtam el. Ne legyetek mérgesek, amiért elhallgattam előletek ezt a nagy titkot, de már nem bírtam magamban tartani. Pontosan úgy voltam vele, mint Stephan a Vámpírnaplókban. Már nem bírja tovább, és el akarja mondani több okból is Elenának, hogy vámpír, de természetesen ez balul sül el, mert Elena előbb rájön a dolgokra, ami felborít mindent és… - egy pillanatra felnézett, majd a bizarr tekintetek láttán köhintett egyet és folytatta. – Tehát remélem, megértitek. Ha tudnátok hányszor voltam már pszichológusnál! Ez egy nagyon nagy trauma volt az életemben. – csóválta a fejét. – És most Liam, - nyújtotta felém a mobilt ál-szipogva. - hívd fel őket! – én alig eszméltem fel. Egyszerűen csak próbáltam megemészteni a sok baromságot és közben elképedve néztem a még mindig a szerepében maradt Louis-t.

-          Fogalmam sincs, hogyan tudsz ennyi hülyeséget összehordani ilyen kis idő alatt, de ha befejezted a mesedélutánt, akkor össze kéne szedned a bátorságodat és tárcsázni Rachel számát! – Köszönöm Harry! Örülök, hogy legalább egy valaki a segítségemre sietett ezekben a rendkívüli állapotokban. – Louis lemondóan sóhajtott és megfogadta göndör hajú társunk tanácsát, és már csörgette is Roppant-furcsa Rachel-t.

-          Kicsöng. – suttogta és közben a száját harapdálta idegességében. Na de Lou! Mi folyik itt? Vagy mi folyt? – Szia! – köszönt angyali hangon. – Ja… Szia. – most meg kicsivel komorabban, ergo a vonal túlsó végén valaki más van, nem pedig Rachel. – Nincs kedvetek átjönni hozzánk? Akár Joy-t is hozhatjátok. Egy kis filmezés, satöbbi. – most vár – Aha. Értem. Tökéletes! Akkor várunk titeket holnap! – kinyomta a gombot és egy győzelemittas mosolyra húzta a száját. – Beszéltem Michael-lel és azt mondta, holnap beugranak.

-          Nagyszerű! – lelkesedett Niall és mintha mindenkibe visszatért volna egy kicsit az életkedv, máris azon vitatkoztak Harry-vel, hogy milyen beteg filmet nézzünk holnap.

-          Szerintem a Horrorra akadva 3 sokkal jobb, mint a Pokoli torony balekjai. - akadékoskodott Harry.

-          Te magadnál vagy? A Pokoli torony balekjai az egyik legjobb film a világon! Nem hiszem el, hogy neked a Horrorra akadva 3 jobban tetszik. – csóválta a fejét lemondóan Niall.

Úgy döntöttem, hogy kimaradok a „Filmek csatájából” és inkább megkeresem Zayn-t, hogy elmondjam neki az örömhírt. Bár ki tudja, lehet, hogy elaludt telefonálás közben és valahol a földön tengődve találok rá, fülén a mobillal. Kinézem belőle. Felmentem a szobájába, mert ésszerű ember odamenne telefonálni. Bár ez Zayn-nél semmit nem jelent ugyebár. Ott sem volt. További kutatásra lettem ítélve, így most marad a fürdőszoba. Megint sehol senki. Hová bújtál kicsi Zayn? Az utam következő pontja a fiúk szobája volt. Ki gondolná, üres mind a négy. Akkor marad Niall helye, a konyha. Beosontam a konyhába, körbenéztem, és megint láttam, hogy sehol senki. Már majdnem elhagytam a helységet, amikor duruzsolás hangja ütötte meg a fülemet. Suttogás. Ez tuti, hogy Zayn… Legalábbis remélem. Nem szeretnék arra bukkanni, hogy a távollétünk alatt csövesek tanyáztak le a konyhánkban, vagy ne adja isten Larry még mindig itt legyen. A kamra felől jött a zaj, ezért odalopakodtam és fülemet a csukott ajtóra nyomtam. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de Who Carees? Kíváncsi vagyok, ez van.

-          Komolyan mondod? Én benne vagyok, tudod, hogy soha nincs ellenem egy kis bulizás. És biztos, hogy nem haragszol a Leo-s dolog miatt? – tisztán lehetett hallani, hogy Zayn az, aki a kamrában lapul nem pedig az utca népe, ami egy kicsit megnyugtatott másrészt meg nagyon is felajzott, hogy mi ez a kis kiruccanás tervezés és, hogy ki lehet a vonal másik felén. Ez a probléma megoldódott azzal, hogy Zayn maxra vette a hangerőt a hívásnál, ezért hallottam a másik fél hangját is.

-          Nagyon is komolyan. Csak egyet jegyezz meg. Ha valamire azt mondom, hogy ne mondd el, akkor azt ne mondd el! – egy sóhaj - Remélem ez a buli egy kicsit elfeledteti velem a gondokat is. Szóval benne vagy? – Áhá! Maya!

-          Még szép! Remélem most nem bukunk le… - Szóval ez nem az első alkalom…

-          Nyugi, nem fogunk. Most úgy intézem a dolgokat itthon, hogy senki ne vegye észre és te is tegyél így. Akkor este ott, ahol megbeszéltük! Szia!

-          Rendben. Szia! – Ez volt a végszavam. Tünés Liam!

Nem biztos, hogy Zayn jó néven venné, ha tudná, hogy hallgatóztam. Éreztem, ahogy nyílik az ajtó, ezért fejvesztve kezdtem el szaladni valahova, de már túl késő volt. Utolsó pillanatban megtámaszkodtam a pulton, és amikor Zayn kilépett elterelésnek, mintha nem hallottam volna semmit kezembe vettem a legközelebb lévő tárgyat, mintha végig azzal szórakoztam volna, és ez történetesen egy kanál volt. Amilyen gyorsan felkaptam az evőeszközt olyan gyorsan hajítottam el minél messzebbre ijedtemben. Zayn kerek szemekkel és ijedt tekintettel figyelte az eseményeket. Azt hiszem az ijedt tekintet a telefonhallgatás miatt van, a kerek szemek meg a kanalas akcióm miatt.

-          Liam… te mióta vagy itt? – ravasz kérdés Malik, nagyon ravasz. Na jó… itt az eldöntendő kérdés… Hazudjak vagy ne? Ha Liam-esen akarnék cselekedni, akkor megmondanám az igazat. De ha úgy akarok cselekedni, hogy Liam-nek, azaz nekem jó legyen, akkor füllentenék neki egy kicsit. Az nem akkora bűn nem igaz? Már meg is van, hogy mit!

-          Hát… én… én… - A francba veled lelkiismeret! – pont annyi ideje, hogy eleget tudjak. – Zayn csak elhúzta a száját és nagy barna szemeit rám meresztette. Erre mondják azt, hogy kiskutyaszemek.

-          Liam… Szeretném, ha nem mondanád el senkinek. Kérlek. – Hát lehet ennek az elgyötört arcnak nemet mondani?

-          Bízhatsz bennem. Megőrzöm a kis titkod. – kacsintottam rá.

Zayn szemszöge:

Minden tökéletesen alakult. Maya nem haragszik rám, sőőőt ő maga hívott fel és hívott el, hogy nincs-e kedvem lazítani egy kicsit vele. Ezen kívül kifogástalan a megjelenésem, plusz Liam sem óhajt beárulni a srácoknál. Egy szóval minden jól alakult. Miután Niall nyert a Pokoli torony balekjai című (szerintem borzalmas) filmmel és a srácok is feldobódtak a holnapi Davies látogatás híre miatt, így hangos röhögések közepette (Niall) heverésztek mindannyian a nappaliban. Én almosságra hivatkozva tűntem el, így tudtam, hogy reggelig senki sem fog „Zayn nem akarsz...?” kezdetű szövegekkel zargatni. A biztonság kedvéért azért kitömtem párnával a takarómat, hogy nagyjából Zayn alakot öltsön, majd mikor minden készen állt elindultam, hogy egy mester tolvajt zavarba ejtő mozgás sorozattal észrevétlenül kijussak a házból. Az emeleti folyosó sima ügy volt, mivel egy lélek sem volt ott rajtam kívül. A bajok ott kezdődtek, mikor a „sima ügy”-nek titulált lépcsőn kis híján pofára estem (a mai nap már másodjára!) Harry egyik boxerében. Idegesen rúgtam le a lépcső aljára, ahol majdnem én végeztem kitört nyakkal. Miután elmúlt a pillanatnyi szívroham, folytattam az utamat. A lépcső idegesítő recsegéseket hallatott, ami itt egy-egy földrengéssel ért fel, oda lent azonban senki sem vette észre. Kezdett kiverni a víz, ezért sietősebbre fogtam a lépteimet. Odalent azonban Niall kijelentése miatt megtorpantam.

-          Mindjárt jövök csak hozok még popcornt. – felpattant a kanapéról, de pont ebben a pillanatban találkozott a riadt tekintetem Liam „Mi a szart keresel még itthon?” pillantásával, ezért Liam elővéve ninja reflexeit, szinte a levegőben kapta el Niall-t és nyomta vissza a kanapéra. Niall értetlenül nézett rá, így Liam gyorsan halandzsázni kezdett.

-          Ne most menj! Ez az egyik legjobb rész. – magyarázta, de pechére éppen ebben a pillanatban állt fel Harry.

-          Állítsuk meg egy percre. Én úgy is szomjan halok. – láttam Liam-en a kitörni készülő pánikot, majd hirtelen elnyomva azt, egy meglehetősen ijesztő pillantásra váltott.

-          Mindenki marad a seggén, mert EZ a kedvenc részem! – morogta, mire mindenki lefagyott. Louis még egy kicsit arrébb is húzódott tőle.

-          Jó, jó nyugi csak le ne tépd az arcunkat. Jesszusom. Én meg azt hittem, hogy csak a Toy Story-n tudod így felkapni a vizet. – morogta Harry miközben engedelmesen visszaült a kanapéra.

Niall még vívódott egy darabig, de végül ő is ismét a képernyőt kezdte el nézni, ahol véleményem szerint semmi izgalmas nem volt éppen. Tudtam, hogy Niall-t nem lehet sokáig visszatartani, ezért gyorsan átsasszéztam a konyha előtt, a kanapé mögött és hangtalanul egy „Te vagy a legjobb Liam” gondolattal ugrottam ki az ajtón és csuktam be lassan magam mögött. Amikor végre sikerült hagytam még pár másodpercet, hogy hátha valaki észre vett és egy „Hova Hova?” kérdéssel utánam jön, de nem történt semmi. Mivel csak a tenger halk morajlását lehetett hallani, így elsuttogtam egy „Wuhúút” sikeres küldetésem örömére.

Mivel Maya érthetően elmagyarázta, hogy hol találkozunk, így alig fél óra alatt oda is találtam a kis part menti, nyitott szórakozóhelyhez. Ismét összetettem a két kezemet amiért ismerhetem Maya-t. Ez még nagyobb bulinak tűnt, mint az előző. A zene betöltötte a kihalt éjszakai partot. A fények játékosan tükröződtek vissza a hullámzó víztükörről.

Mikor beléptem beigazolódott a sejtésem. A hangulat szinte rögtön magával ragadott. Enyhén szólva túl öltözöttnek éreztem magamat a rövid gatyámban és a pólómban. Láthatóan itt mindenkin vagy bikini vagy fürdőgatya volt. Legalább ezren lehettünk ha nem többen. Alig lehetett mozdulni. Éppen azon agyaltam, hogy hogyan fogom így megtalálni Maya-t, amikor egy kéz ragadta meg a csuklómat. Mikor megfordultam megláttam Maya széles vigyorát. Tényleg felhőtlennek tűnt. Azt azonban, hogy miről akarta elterelni a figyelmét ezzel a bulival, azt nem tudtam, de minden bizonnyal sikerült neki, mert hirtelen a nyakamba vetette magát.

-          Gyere, keressünk valami ihatót! – kiabálta, majd rám kacsintott.

Miután egy bólintással jeleztem az egyetértésemet magával rántott a tömegbe. Percekig csak bolyongtunk és emberről emberre pattogtunk, mikor végre kiértünk a konyhába. A napszemüvegem (amit az inkognitó miatt kaptam magamra) többször is majdnem leesett a fejemről, de józanságomnak és reflexeimnek hála még mindig a fejemen volt, mikor odaléptünk a pulthoz. Maya tele töltött két poharat valami megállapíthatatlan nevű alkohollal, majd felém nyújtotta az egyiket.

-          Erre a fantasztikus bulira és hogy ismét jóban vagyunk! – kiáltotta széles vigyorral, majd fenékig kiitta.

Én csak a feléig ittam, a másik felét beletöltöttem a pulton támaszkodó részeg srác poharába. Neki már úgy is mindegy volt, nekem viszont most muszáj volt józannak maradnom (minimálisan legalábbis), hogy ne forduljon elő az, ami legutóbb. Maya azonban, aki ismét töltött, nem így gondolta a dolgokat. Mire észbe kaptam már ismét tele volt a poharam.

-          Megtudhatom, hogy miért kellett ez a buli? Mi az, ami ennyire kiakasztott? – kiabáltam, mivel elnézve elkeseredett próbálkozását arra, hogy holnap reggel egy detoxban kelljen, nem hagyhattam figyelmen kívül az ittlétünk okát.

-          Leo dobott. – felnevetett. – Mármint együtt sem voltunk szóval végül is nem dobott csak... – ismét nevetni kezdett, majd ismét kiürítette a poharát.

-          Miért?

-          Mert csak sex alapon voltunk együtt, te buta. – nevetett ismét.

-          Nem úgy értettem. – forgattam meg a szemeimet, miközben kivettem a kezéből a poharat. – Miért „dobott”? – kaparásztam a levegőben.

-          Mert... nem akart rám várni. Azt mondta, hogy mostanában hanyagolom és hogy vannak csajok, akik sorban állnak érte. Így hát... vége. – ismét felnevetett, majd felhagyva a pohara kiszabadításával, az üveget húzta meg.

-          Ez egy barom! Ne idd le magadat miatta! – jelentettem ki, hogy megvigasztaljam és még az üveget is elvettem tőle, hogy rám figyeljen.

-          Tudom, hogy baroooom! – kiáltotta részegen. – Ezért választottam őt. Soha nem tudnék beleszeretni, most meg itt maradtam azzal a szőke kis bohóccal a nyakamon... – olyan összefüggéstelenül beszélt, hogy nem értettem semmit. Pontosabban csak egy valamit értettem.

-          Niall? – kérdeztem döbbenten, miközben kitértem egy felém zuhanó csaj elől.

-          Őőő! – kiáltotta és fejét ijesztően nagy sebességgel vágta a pultra. – Niall Imádnivaló Horan! – olyan hangon mondta, mintha haragudna Niall-re, viszont a szavai nem ezt mondták. Egyszerűen képtelen voltam kivenni hogy mit is akar mondani igazából.

Megelégeltem, így miután odaálltam mellé felkaptam az ölembe és elindultam vele ki a tömegből. Az egyik teraszon kötöttünk ki, de itt már nem voltak olyan sokan. Odamentem vele a korláthoz, letettem a földre én meg leültem mellé. Elővettem egy cigit és rágyújtottam, hogy még jobban tudjak összpontosítani. Kaptam egy rosszalló pillantást Maya-tól, de szerencsére nem jött a szokásos "egészségtelen, miért nem szoksz le?" szöveggel. Ez pedig meglepett, mivel most cigiztem előtte először.

-          Tehát mi van Niall-el? Hogy jön ő a képbe? – még a szemöldökömet is összevontam olyan erősen koncentráltam arra, hogy mit fog majd mondani.

-          Most hogy Leo „dobott”... – kaparászott ő is a levegőben. – semmim sincs Niall ellen.

-          Miért kellene ellene bármi is? – vontam fel a szemöldökömet, miközben kifújtam egy adag füstöt.

-          Mert tudom, hogy tetszem neki. – úgy mondta, mintha értenem kellene az kicsavart, női logikáját.

-          És? – akaratlanul is elvigyorodtam, ahogy elképzeltem őket együtt.

-          Én... – elkerekedett a szeme, mintha most jött volna rá valamire, majd elgondolkozott. Pár mély levegőt vett és kissé kitisztultabb pillantással nézett rám. – Én rájöttem a megoldásra! – most ő volt az, aki vigyorgott, azonban az ő „Tudok valamit, amit te nem” vigyorától nekem lefagyott a vigyor az arcomról. – Zayn Malik! – gyorsan körbe néztem, de senki sem szentelt különösebb figyelmet a nevemnek (ez kicsit sértette a büszkeségemet). – Legyél a kamu pasim!

Maya szavai szinte mellkason vágtak. Még a cigi is kiesett a számból egyenesen az ölembe, így egy pillanatra elterelődtek a gondolataim, miközben az égő csikket próbáltam meg megfogni. Végül egy bravúros kézmozdulattal az óceán habjaiba taszajtottam. Miután szomorúan szemléltem a cigim hűlt helyét visszafordultam Maya-hoz és egy elkerekedett „Teljesen elment a józan eszed?” szemekkel meredtem rá. Amikor azonban láttam, hogy ez nem téríti észhez, kimondtam amit gondoltam.

-          Hát te megőrültél, ez már biztos. – jelentettem ki miközben feltápászkodtam a földről.

Elindultam ki a házból. Megpróbáltam belőni, hogy mi merre van, hogy menekülhessek, mielőtt bármi történne, aminek nem kellene.

Nem hiszem el! Szinte alig ittam, hogy elkerüljem ezt, erre tessék! Az már fix, hogy többet nem bulizom Maya-val. Normális esetben tök jó lenne, de úgy, hogy tudom Niall-nek mennyire tetszik, nincs semmi amivel rávehet, hogy én belemenjek ebbe a hülyeségbe. Előbb mondom azt, hogy „Egy unikornis a legjobb barátom”, mint hogy... ó-ó mégis csak ütött az a valami... szóval nem fogom megtenni amire Maya kér. Nem és kész!

Már a homokos partot szeltem, amikor Maya utánam szólt.

-          Zayn! Kérlek várj meg! – mindegy volt, hogy megvárom-e vagy sem, mert futva közeledett, ergo simán utolért. Velem szemben fékezett le, így megtorpantam. – Kérlek ezt nem érted... – még mindig nagyon csillogtak a szemei, de láttam rajta, hogy nem az alkohol beszél belőle.

-          De értem! Leo szakított veled és most magányosnak érzed magadat. Nem leszek pótlék Maya, ahhoz meg túlságosan is kedvellek és... egyszerűen nem úgy tekintek rád na! – magyaráztam.

-          Tudom! Pont ezért vagy te a tökéletes megoldás. Csak arra kérlek, hogy tedd meg Niall-ért! – Mi?! Esküszöm nem értem! Áh nők!

-          Mi? Ez meg milyen nyakatekert megoldás, amiben Niall-nek szívességet teszek azzal, ha összejövök veled? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Nekem nem jön be. Azzal pedig, ha továbbra is feleslegesen töri magát, egyszer kiborít és elküldöm melegebb éghajlatra. Én... kedvelem és nem akarom megbántani. Kérlek Zayn! – láttam rajta, hogy mindjárt letérdel előttem a homokban, ha nem megyek bele, de nekem akkor is sántított ez az egész.

-          Tehát nem érzel semmit Niall iránt? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Nem! – vágta rá gyorsan... talán túl gyorsan. - Illetve kedvelem annyira, hogy nem akarom megbántani. Kérlek Zayn! Így elérem, hogy ne akarjon utánam koslatni... feleslegesen.

-          És így miért is érezné magát jobban? – Na erre mit mondasz nagy okos?

-          Mert így nem tehet mást, mint hogy beletörődik. Ha látja hogy... szóval hogy boldogok vagyunk, akkor elfogadja, mert tudom hogy szeret téged és boldognak akar látni. – hatalmas, könyörgő szemekkel nézett rám. Ez nem ér! Ezt én szoktam! – Nem kell smárolnunk vagy ilyesmi, csak lássák, hogy együtt vagyunk. Kéz a kézben, összebújás, satöbbi. Érted?

Alaposan megfontoltam, amit mondott. Ha nemet mondok, akkor én mosom kezeimet és csak Maya lesz az, akire haragudni fog, ha Maya szemtől szemben visszautasítja. Azonban ha belemegyek akkor Niall-t megmenthetem egy visszautasítástól, ami tudom, hogy milyen szörnyű tud lenni. De így viszont összetörik a szíve... Áh nem tudom! Miért kell ilyen helyzetbe hozni? Én csak szórakozni akartam! Legközelebb inkább otthon maradok és nézem a srácokkal a Pokoli izét. Mélyet sóhajtottam. Tudtam, hogy megbánom, amit mondani fogok, de nagyon megkedveltem Maya-t és láttam, hogy mennyire szeretné ha belemennék.

Amúgy sincs csók vagy ilyesmi. Összebújni meg bárkivel össze lehet. De Niall...

Maya látta rajtam, hogy őrlődök ezért lemosta magáról a „Három hete nem ettem jó ember, szánjon meg egy darabka kenyérrel” arcot.

-          Sajnálom. Nem kellett volna ilyen helyzetbe hoznom téged. Ne haragudj! – jelentette ki komolyan. – Felejtsd el!

-          Szerinted így tényleg jobban jár Niall? – kérdeztem vonakodva, mire ismét vigyorogni kezdett, majd hevesen bólogatni. Még egy mélyet sóhajtottam. – Legyen! De sokkal jössz nekem és jegyezd meg, hogy ha úgy látom, hogy Niall-nek ez rosszabb, mint a te egyszerű vissza utasításod, akkor kilépek és befejezzük a színjátékot. Rendben?

-          Rendben. Imádlak Zayn Malik! – ismét a nyakamba ugrott. – Most pedig gyere bulizzuk ki magunkat, mielőtt holnap élesben is bevetjük a színészi tehetségünket.

Miközben visszafelé húzott a buliba nem láthatta a félelmet az arcomon. Francba! Elfelejtettem, hogy holnap hivatalosak hozzánk! Miért ilyen gyorsan? Még nem állok készen! Mi lesz ebből? Inkább elhessegettem a gondolatot, mert tudtam, hogy mindegy milyennek képzelem majd a holnapi kis „Álompár” szerepünk okozta traumát, az messze rosszabb lesz majd a valóságban.