30. Fejezet

Aloha! : ))

Tudjuk, hogy ez lassan már felér egy csodával... megér egy pezsgőbontást vagy hogy sokan már nyugdíjas otthonba kerültek mire végre kijelentjük, hogy MEG JÖTT AZ ÚJ RÉSZ! : D
Igen tudjuk hogy a sok "Wuhúú ez az" helyett kapunk egy naaaaaagy adag "Már ideje volt dilinyósok"-at de teljesen megértjük és elnézést a késésért ^ ^
Éppen emiatt a késés miatt biggyesztem fel itt hajnalok hajnalán, hogy minél hamarabb eljusson hozzátok ; )
Tehát reméljük egy kicsit feldobjuk a napotokat és hogy nem felejtetek el visszajelezni nekünk bármilyen formában : )
Tsóközön legyetek jók és KITARTÁS már kevesebb, mint 6 hét van a TÉLISZÜNETIG! <3

30. fejezet

Zayn szemszöge:

Mivel Niall-lel kibékültem, ezért sokkal jobb lett a közérzetem. A lelkiismeretem tiszta és békés. A budhista papokat megszégyenítő lelkibékémet csak egy valami árnyékolta be. A FÉLELEM. A RETTEGÉS, hogy egyszer csak megcsörren majd a telefonom és Maya képe villog majd a kijelzőmön.

Egy valamit megfogadtam. Semmilyen körülmény, esemény, kérés, belső indíttatás vagy külső behatás nem vehet rá arra, hogy én felvegyem a telefonomat ha ő hív. Nincs az a szomorúszemű gyerek, sütitkínáló nyugdíjas vagy bolyhos nyuszi akinek a kedvéért én felvenném egy bosszúszomjas, ideges Egypillantássaltököndöflek Maya hívását. Még azt is kinézem belőle, hogy képes telefonon keresztül szétverni a képemet. Höhh márpedig nekem senki nem veri össze a képemet. Főleg telefonon keresztül nem.

Miután ezt lefixáltam magamban, sokkal derűsebben feküdtem be az ágyba egy kiadós zuhany után.

-          Ekkora távolságból még Maya bosszúja sem érhet utól. – suttogtam bele egy mosollyal az arcomon a sötétbe, majd hagytam hogy elnyomjon az álom.

Nyugodt pihenőmet egy arcomat nyaldosó érdes nyelv zavarta meg és valami orrfacsarú bűz. Undortól valamint kialvatlanságtól eltorzult arccal fordultam az ellenkező irányba.

-          Mi a... ? – megfordultam miután sikerült kinyitni a golflabda nagyságúra dagadt szemeimet, így szembe találtam magamat a pofámba lihegő Joy-jal. – Hány óra? – nyöszörögtem neki.

A szobában még sötét volt, így kezdett rossz előérzetem lenni. Amikor pedig ránéztem az órára kis híján elsírtam magamat. Majd helyette inkább kiabálni kezdtem.

-          Fél 5?! Normális vagy?! – majd morgásig halkítottam a hangomat miközben a retriever képébe bámultam. – Most az egyszer még megbocsájtok. – fejemet visszanyomtam a párnába, úgyhogy a mondandóm végét már csak dünnyögtem. – Majd ha felkeltem kapsz kaját.

Éreztem, hogy Joy leugrik az ágyról. Okos kutya. Azonban a következő pillanatban elkezdte lehúzni rólam a takarót.

-          Ne! Joy! Fúj! Köpd ki! – kiabáltam miközben megragadtam a takaró másik végét és elkezdtem vele kötélhúzósdit játszani.  – En-gedd el! – morogtam miközben ő is morogni kezdett rám. – Nem akarsz az ellenségednek hidd el! – meredtem a képébe, de csak nem akarta elengedni a takarót. – Kesztyűt fogok belőled csinálni te vakarcs! – suttogtam fenyegetően az őrület lángjával a szemeimben, mire végre elengedte a takarót.

Ennek örültem volna, ha a hirtelen jött visszalépése miatt, nem estem volna le az ágyról egy nem éppen kecses mozdulattal. Bevertem a fejemet az éjjeli szekrénybe, így az azt hasogató fájdalom miatt már biztos volt, hogy nem tudok visszaaludni. Vérben forgó szemekkel álltam fel a földről, bosszúra éhesen, de mielőtt még beválthattam volna a Joy-nak mondott fenyegetésemet, a kutya felszívódott.

-          Megtalállak te dög. – vicsorogtam, miközben elindultam a konyhába, hogy jeget szerezzek a fejemen kinőtt Mount Everestre.

A sötétben egy örökkévalóságnak tűnt, amíg megtaláltam a villanykapcsolókat. Eközben csodával határos módon csak hatszor botlottam meg és csak kétszer estem pofára. El ne felejtsem majd megtanulni, hogy melyik kapcsoló merre van.

Miután egy viszontagságos út után végre leértem a konyhába, egy kisebb faltapizást követően megtaláltam a kapcsolót, ezzel fénybe borítva a helyiséget. Kis híján felordítottam, mint egy szekrény sarkába rugó grizzli a szememet ért vakítás miatt.

Már könyékig voltam a fagyasztóba, amikor meghallottam Harry üvöltését.

-          Takarodj te szőrös Pokolfajzat! Még hajnal van az Isten szerelmére!

Ezt követte egy artikulálatlan üvöltés, amiből arra mertem következtetni, hogy Joy valószínűleg akkor tépte le Harry-ről a takarót.

-          Tudom milyen érzés haver. – motyogtam magam elé, miközben még mindig a frigót kutattam át. – Fagyi, fagyi, fagyi, halrudak, fagyi, és... fagyi? Mi a francnak ennyi fagyi? Ez a nap egyre szarabb lesz. – morogtam még mindig a fagyasztóban kutakodva.

A frigó hatalmas volt, így csak miután félre toltam a fagyis dobozokat, csak akkor bukkantam rá a cápaméretű szörnyre. Nem vagyok rá büszke, de egy kislányos sikolyt követően ugrottam hátra a hűtőtől.

-          Mi a franc? – kiáltottam fel a fagyasztóban tespedő Krakennel szemezve.

Annak a karomnyi méretű halnak akkora szeme volt, mint egy-egy biliárd golyó, ráadásul ebből az egyik úgy nézett ki, mintha fenyegetően méregetne. Hallottam magam mögül két orbitális puffanást, majd nyögést, így nem ért váratlanul, amikor Styles barátom felbukkant a színen.

-          Zayn! – üvöltött fel Harry, mikor betoppant a konyhába egy éjjeli lámpát szorongata. – Jól vagy? – nézett rám elkerekedett, kialvatlan, táskás szemeivel.

-          Igen, csak váratlanul ért, hogy Moby Dick a frigóban pihenget. – böktem a frigó felé.

-          Jézusom! – kiáltott fel Harry, amikor ő is meglátta a szörnyet. – Egyébként mit keresel a fagyasztóban?

-          Valamit, amivel borogathatom a fejemet. – Harry felvonta a szemöldökét, így folytattam. – Nem csak te birkóztál ma Joy-jal. – morogtam.

-          Ne is mond! – vicsorogta Harry. Aztán mikor már éppen lerakni készült a lámpát a pultra, megdermedt. – Várjunk. Ha téged is felébresztett meg engem is, akkor Liam-et sem fogja kihagyni. Meg kell mentenünk. – már éppen indult volna, amikor Joy elkezdett irtó hangosan ugatni és vonyítani felváltva.

-          Asszem ezzel elkéstünk. – jelentettem ki miközben tisztes távolságból bámultam a frigót.

A szemem megakadt a hibernált cet alatt lévő fagyasztott pizzán. Francba! Már miért ne azon szundikálna?

Mielőtt megkérhettem volna Harry-t, hogy segítsen ő elsötétült szemekkel, az asztali lámpát markolva, fogcsikorgatva hagyta el a konyhát, valami morgás közepette, ami igencsak emlékeztett valami sátánista szekta kántálására. A „megölöm” szót tudtam egyedül kivenni, ezért még ijesztőbb volt az összhatás. De nem volt időm ezen rágódni, mert eszméletlenül lüktetett a fejem és nekem eszméletlenül szükségem volt arra a mirelit pizzára.

Azonban AZ A SZEM úgy nézett rám, mintha csak arra várna, hogy a közelébe menjek.

Na abból nem eszel barátom... mármint... belőlem.

Kisebb kutakodás után a konyhába, előkerítettem egy sodrófát meg valami megállapíthatatlan funkciót betöltő hosszú csipeszt és ezekkel zsonglőrködve próbáltam meg kiszabadítani a borogatásnak szánt pizzát. Ez körülbelül öt percnyi bajlódás után sikerült is. Diadalittasan csaptam be a frigó ajtaját és telepedtem le az egyik bárszékre. Már éppen rátenni készültem a puklimra, amikor megjelent Liam és mögöttem elmasírozva kikapta a kezemből.

-          Hé! – kiáltottam fel. – Az a borogatásom.

-          Nekem meg a reggelim. - morogta.

Hát igen... úgy látom ma mind bal lábbal keltünk fel. Látván Liam megkínzott, gyűrött fejét inkább ráhagytam.  Tudom, hogy hülye gondolat, de nem tudtam kiverni a fejemből, hogy mi van ha ez Maya bosszúja? Megráztam a fejemet, mintha csak el akarnám hessegetni a gondolatot. Liam éppen a sütőbe rakta be a pizzát, én meg egy, a pulton talált cetlire kezdtem el rajzolgatni, hogy oldjam a feszültséget, amikor kintről Harry üvöltése zavarta meg a beállt csendet.

-          Hogy az a... Áááááááhhhhh! Megölöm!! Az az alvászavaros, büdös szájú, irhás, szaros dög!!!!

-          Mit csinált már megint?! – kiáltottam ki neki.

-          Idefosott a kőre én meg beleléptem! – kiáltotta vissza, majd egy emberes káromkodást és egy Harry-féle nyüszítést hallottam meg. – Olyan undorító!

Nem tudom miért, lehet, hogy azért mert idegileg ki vagyok feszülve vagy szimplán csak keserűségemben, de hirtelen muszáj volt felnevetnem.

-          Hallom, hogy röhögsz és rohadtul nem vicces! – üvöltötte Harry, majd becsapott valami ajtót, gondolom a földszinti fürdőszobáét.

Liam odaült elém és tenyerén támaszkodva nézte, ahogy rajzolgatok.

-          Mit rajzolsz? – motyogta álmosan egy orbitális ásítást követően.

-          Azt, hogy hogyan fogom Joy-t kinyírni. – mosolyogtam rá negédesen.

Már vártam, hogy Joy védelmére kel vagy csitítani kezd, ahogy szokta de ehelyett egy újabb ásítást követően ismét motyogva megszólalt.

-          Helyes. Vegyél bele engem is a tervbe.

-          Hoppá! Zen Liam csak nem kijött a sodrából? – ugrattam vigyorogva, de mikor találkozott a tekintetem az ő sötét pillantásával, visszanyeltem a vigyort.

Ekkor meghallottam a csengőhangomat, ami jelezte, hogy az emeleten tengődő telefonomon keresztül valaki éppen elérni próbál. Hajnali ötkor? Ahelyett, hogy ennek az értelmén filóztam volna, gyorsan felrohantam (kikerülve a Joy által ott hagyott kis meglepetést).

Amikor felkaptam a telefonomat ijedten olvastam el a kijelzőn felbukkanó nevet. Rachel.

Harry szemszöge:

Az a sunyi disznó! Komolyan nem hiszem el… oké, az egy dolog, hogy felkelt hajnalok hajnalán, szó szerint kirángat az ágyból (!!!!), de hogy ezek után még oda is fosson egy szép adagot a padlóra, na az már több a soknál! Nem. Kész. Ennyi volt. Joy, bosszúm üldözni fog! Fejben már rávetettem a kutyára őrült tekintetemet.

Ha most látná tuti, hogy már fülét farkát behúzva és lábát nyakába kapva hagyná el a harmadik utcasarkot…

Természetesen a „retriever rakást” nekem kellet feltakarítanom, mert ki más kapta volna e szívmelengető feladatot, mint én. De ha a kutya így játszik, akkor én is így fogok. Ki is eszeltem egy nagyon frappáns visszavágót a kis szarzsáknak. Már csak a csatlósaimra volt szükségem, akik minden bizonnyal teljesen odáig lesznek majd a gondolattól is. Felkaptam magamra egy fekete csőfarmert és egy fehér V nyakú pólót és azonnal rohantam Liam szobájába.

-           Liam! Ugye nem aludtál vissza? – ha mégis akkor most már biztosan ébren van.

-           Heökhm? – hát igen… a válasz egy „He?” és egy lenyelni kívánt nyáltömeg keresztezése volt.

-           Pattanj! Kapj fel magadra valamit, mert soppingolni megyünk! – mikor erre is csak egy morgás jött és feltehetőleg egy „Hordd már el magad!”-féle mondat, odarohantam az ágyhoz és a fülébe ordibáltam. – LIAM! Hasadra sütnek a nap kezdetleges sugarai, az ég tiszta és felhőmentes, az idő, pontban fél hat…

-           Mi a retkem?! Te képes vagy itt ordibálni velem a sugarakról meg az időjárásról REGGEL FÉL HATKOR?! – förmedt rám, majd megbékélni látszott. Hirtelen gondolkodóba esett, legalábbis láttam rajta, hogy valamin nagyon töri a fejét. – Harry? Szerinted ki vannak már nyitva ilyenkor a gyógyszertárak? – kicsit meglepett a kérdés.

-           Gyógyszertár? Fogalmam sincs… Miért kérded? – talán fáj a feje vagy elkapott valami víru…

-           MERT ROHADTUL VENNEM KÉNE NEKED PÁR GYÓGYSZERT! – ordítatta az arcomba megint kikelve magából, amitől én kicsit hátrahőköltem. Igen. Ha Liam mérges… akkor Liam mérges… és a fáradt Liam… az még mérgesebb.

-           Hohó! Lassan a testtel hasfelmetsző Jack! Ne szedd le a fejem már ilyen kora reggel. – próbáltam csillapítani dühét a már-már tikkelő szemű barátomnak. Őszintén szólva, úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban átváltozhat Hulk-ká.

-           Ó tényleg. Milyen igazad van! – mosolyodott el negédesen, majd hirtelen visszavette az „Itt és most fogom kiverni belőled a szart is, ha kell egy almacsutkával!” arcát. –Akár kitéphetem tőből a gigádat akkor is, ha már teljesen kipihenten magamat! Amikor jókedvűen felkelek gyönyörű álmomból, ahol mindenki póniló és nem esznek mást csak szivárványt meg lepke kakit, akkor mosollyal az arcomon fogom a fejedet a vécékagylóba nyomni. – azt hiszem mondanom sem kell, hogy az arcára újfent visszatért a mindent elsöprő mosolya és azt meg már végképp nem, hogy én mit reagáltam rá.

-           Azt hiszem, várhatunk a tervemmel még egy kicsit. – vetettem rá elismerő arcomat és kimasíroztam a szobából.

-           Na végre! Csak, hogy leesett. – kiáltotta utánam.

-           Ó, hát persze, hogy leesett. – mondtam magam elé, úgy, hogy hétalvó bandatársam még csak véletlenül se hallja meg. És már éreztem is, ahogy a vigyor szétterül az arcomon.

Zayn szemszöge:

-           Ezt nem mondod komolyan! Hogy történhetett? – nem hittem a fülemnek. Ennek nem szabadott volna megtörténnie! Nem vele és nem most!

-           Nem tudom az egész történetet, csak azt tudom, amit már elmondtam. Több információval egyenlőre én sem szolgálhatok… - kis habozás után hozzátette -  Zayn segítenetek kell! Nélkületek nem fog menni!

-           Rendben… tesszük, amit tennünk kell.

-           Zayn? – mondta halkan, szinte alig hallhatóan, ami az igazat megvallva elég ijesztő volt.

-           Igen?

-           Aggódom… - a hangja egy kicsit elcsuklott és éreztem, hogy próbál uralkodni önmagán és nem elveszíteni a fejét, ahogyan azt nagyon sok ember megtenné hasonló helyzetben. De ő megpróbált erős maradni. – Mi van, ha valami baj történik?

-           Teljes mértékben megértelek. Most mondhatnám azt, hogy semmi szükség az aggodalomra… de akkor hazudnék…

Harry szemszöge:

Utam a takarítószeres helységhez vezetett, ahol ugyanis megtaláltam a felmosó vödröt. A fürdőszobában teleengedtem. Szó szerint csurig telt vízzel, jó hogy ki nem lögyböltem, míg Liam szobája felé tartottam. Ó nem! Payne fiú most nem az lesz, amit te akarsz kivételesen! Ez most nem a te döntésed! Én is bal lábbal keltem ma föl, nem csak te! Ráadásul ki utasított a szarkupac takarítására?! Hát persze, hogy Liam! Ezt most csak neked, csak tőlem, hálám jeléül! Odaoldalogtam halkan a csöndesen szuszogó barátom ágyához és jól szemügyre vettem.

Aludt.

Tökéletes! – Gondoltam magamban.

-           Liam James Payne! Ezt azért kapod, amiért szarszedésre ítéltél, míg te halál nyugodtan visszafeküdtél szunyókálni a te pihe puha ágyikódba, és mikor felkeltettelek, te elküldtél engem a jó büdös francba! Máskor menj te is szart lapátolni, és akkor meglátod, hogy kinyílik az ember szeme és kimegy belőle az álom! És most pedig – hatásszünet – Jó reggelt Vietnáááám!!!! – ordítottam el magam és ráborítottam a vödör teljes tartalmát a barátomra, aki ennek hatására azonnal kipattant az ágyból és olyan szitokszavakat hordott össze, amikről én még álmaimban sem hallottam. Rám mutatott azzal a „Teee! Igen, te ott a vödörrel a kezedben, most megdöglesz!” fejjel. Vicces volt látni a csurom vizes Liam-et, amint megpróbálta összeszedni minden tudását, hogy ezt a csatát ő nyerhesse meg, de a következők hallatán azt hiszem eldőlt, hogy ki is lett a győztes.

-           Most! De csak most az egyszer nem öllek meg ezért! Csak mert igazad volt! De ha bármi hasonlót még csak meg kísérelsz is ellenem, akkor kicsinállak! – valószínűleg még jobban felbőszítette az örömittas vigyorom, ami időközben felkerült az arcomra, és ami egyhamar nem fog onnan lekerülni.

-           Öltözz át, és míg csavargatod a vizes gönceidet, - itt kuncogtam egyet – addig elmesélném, hogy miért is keltettelek fel igazából, ha már az előbb nem hallgattál végig. – tértem azonnal a lényegre.

-           Ha tovább röhögsz esküszöm, hogy odamegyek és a szádba csavarom az összes vizet a ruháimból. – közölte tök faarccal, de mivel tudtam, hogy szavainak nincs túl nagy jelentőségük, ezért továbbnevettem.

Míg Liam-et beavattam a tervem apró részleteibe is, addigra már 6-ot mutatott az órám, ami azt jelentette, hogy ideje felnyalábolni Zayn-t és elindulni a bolt felé, neki majd útközben elmagyarázom. Amikor felértem az emeletre, hallottam, hogy a nemrég említett még mindig a telefonon lóg. Nem hiszem el, hogy nem képes letenni azt a mobilt! Mi lehet ennyire fontos, hogy azt hajnalban tárgyalja meg?! De akkor vessen magára, kimarad a jóból! Nem szenteltem nagyobb figyelmet a telefonos dolognak, biztosan személyes ügy, akkor meg semmi közöm hozzá.

Liam végre elkészítette a haját is, persze előtte még hisztizett, hogy éhes. Én mondtam neki, hogy majd valahol megállunk és bekapunk valamit, de ő ragaszkodott hozzá, hogy itthon reggelizzünk. Míg a kis vitánknak vége szakadt, addigra már negyed 7 is elmúlt és végül beadta a derekát, hogy a híres neves Joe’s-ban reggelizzünk, ahova Rachel-ék is mindig jártak.

Alig telt el pár perc, már ott is voltunk az étkezdében, ahol szinte egy lélek sem volt. Meg tudom érteni. Nyáron… reggel fél hét előtt. Normális ember ilyenkor még az ágyából sem teszi ki a lábát. Én sem tettem volna, ha az az édes, drága kutyuska nem segít benne. Nem önszántamból kocsikáztam hajnalok hajnalán a városban.

Mindketten rendeltünk, Liam egy Fűbe harapsz elnevezésű húsos salátát kért, én pedig egy Lefagy az agyad nevű, három ízű fagylaltkelyhet. Nem voltam valami éhes. Miközben azt a minimális reggelimet majszoltam (amitől tényleg majdnem lefagyott az agyam) azon morfondíroztam, hogy vajon melyik ételnév a gusztustalanabb? A Halak nyála is kicsordul néven ismert pisztrángnak vagy a Gőték szeme alatt értődő olajbogyó befőttnek.

-           Na? Szerinted Liam? – kértem ki a véleményét. Egy kicsit tanulmányozta magában mind a két nevet.

-           Azt hiszem a Gőték szeme. Ha azt kérnék, tuti, hogy arra gondolnék, hogy éppen egy nagyon csúf gőtének harapom ketté a szemgolyóját. – megborzongott.

-           Azt hiszem egyetértek.

A csodás kis reggelinknek befejeztével megint útra keltünk. Amikor rápillantottam a műszerfalon elhelyezkedő órára, az már nyolcat mutatott. Ilyen sokáig nézegettük volna a különbnél különb kajaneveket? Ezek szerint igen. De legalább már biztosan nyitva van a kisállat bolt, ahova tartottunk, ami mint kiderült nem is volt olyan kicsi. A parkolóba hajtottam, leállítottam a motort és kiszálltunk. Amint kinyitottuk az ajtót egy kis csengő csörrent meg, ami a jöttünket jelezte. Azt hiszem nem meglepő, hogy itt sem találtunk egy lelket sem, csak egy kábé az ötvenes évei közepén járható, morcos tekintető pénztáros nőt, aki egy pult mögött olvasta a reggeli újságot ügyet sem vetve ránk, de mi azért köszöntünk.

-           Jó reggelt! – mondtuk kánonba Liam-mel, mire a nő felpillantott az újságból, mintha csak most venne minket észre, majd minden köszönés nélkül tekintete visszavándorolt a lapra és folytatta az olvasást.

-           Milyen vendégszeretők… - suttogta maga elé Liam összezárt ajkakkal.

Körbenéztem, a helységben nagyon sok sor, bennünk pedig megannyi kérdés sorakozott. Például, hogy hol vannak az állatruhák? Mivel nem volt kedvünk végigjárni az összeset, ezért odafordultam a nőhöz és a legangyalibb hangnemben megkérdeztem:

-           Elnézést, meg tudná nekem mondani, hogy merre találom az állatoknak készült ruhákat? – a nő ugyancsak felpillantott, de most még morcosabb volt az arckifejezése, mintha dühös lenne rám azért, mert nem, hagyom végigolvasni a napi híreket.

Látszólag pont nem érdekelte a kérdésem, mert ugyanazt tette, mint két perccel ezelőtt. Olvasott tovább.

-           Hát itt semmire sem lehet válaszolni? – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél.

-           Miben segíthetek fiúk? –a fiatal női hangra, ami a hátam mögül jött, hirtelen megfordultam a saját tengelyem körül és Liam is pontosan ugyanígy tett.

Egy igen szemrevaló rézvörös hajú lány volt az. Kedvesen mosolygott, amitől bármelyik pasi a lábai előtt heverhetett volna. ahogy ránéztem Payne drágára, láttam, hogy jó, hogy a nyála nem csordult még ki a szájából. Mégis olyan ismerősnek tűnt ez a csajszi. Mintha már láttam volna valahol.

-           N-nagyon jól játszottál! – dadogta Liam. Hát persze! A röplabda meccs! Ő volt Maya-ék ellenfele. De ezzel a kijelentéssel látszólag összezavarta a lányt, aki szemöldökét összehúzva értetlenül meredt ránk.

-           Tessék?

-           Láttunk játszani még régebben a tengerparton, egy röplabda meccsen. – magyarázkodtam.

-           Ja! Tényleg. Hát… köszi. – azt hiszem egy kicsit zavarba hoztuk, mert hirtelen elvörösödött, miközben elmosolyodott.

-           M-mi csak az állatian jól kinéző arcodat... – dadogta Liam még midnig. Te jó ég ez hülyét fog magából csinálni, mint annak a rendje, ha nem lépek közbe!

-           Állatokon jól kinéző maszkokat! Igen. Ezeket szeretnénk megtalálni. – nyomatékosítottam, mielőtt még a csaj rosszat gondolt volna. – Meg néhány ruhát a golden retriever-ünknek.

-           Természetesen. Gyertek utánam. – vette fel megint azt a ragyogó mosolyát és már nyoma sem volt a zavartságának. Átvezetett minket két soron és rámutatott a következőre.  – Itt van az összes golden retrievernek gyártott termékünk. Válogassatok nyugodtan.

-           Köszönjük.

Míg én összeszedtem a viccesebbnél viccesebb ruhákat és kiegészítőket észrevettem, hogy Liam nincs a közelemben. Hátrasandítottam és azt láttam, hogy jókedvűen elcseveg az itt dolgozó lánnyal. Hmm… Na de Liam!

Amikor végre összeszedtem mindent visszamentem a kasszához, ahol a gonosz tekintetű nő, csigalassúsággal ütötte be őket a gépbe.

Fizettem. Liam azonban még mindig sehol sem volt.

-           Liam! Jó lenne, ha idetolnád azt a szottyadt valagad! Indulunk! – ordítottam el magam. Fél percre rá előbukkantak mind a ketten. Gyorsan odahajoltam bandatársamhoz – Na? Elhívtad őt valahova? Vagy megvan a száma már? – suttogtam halkan, majd egy sexi vigyort vetettem az előttem tétlenül álló lányra.

-           Nem. – súgta vissza. Istenem… kezdő… - Hát akkor… - Na?! Na?! – Viszlát! – Hát ez hihetetlen! Liam már fogta volna magát és masírozott is volna ki, de megragadtam a karjánál fogva és visszarántottam.

-           Legközelebb! – fejeztem be barátom utolsó mondatát. – Hát nem elfelejtette megadni a számát a kis feledékeny?! – előhúztam egy papírt meg egy tollat a táskámból és ráírtam Liam telefonszámát, majd átnyújtottam a lánynak. – Bármikor elérheted! Szia! – rákacsintottam és most hagytuk el véglegesen a boltot.

Egész úton hazafelé csak azt hallgattam, hogy köszönöm így, köszönöm úgy, annyira jó fej vagy satöbbi. Legalább mondana újat. Amikor viszont hazaértünk a jókedvünk azonnal elillant, mert belépve megpillantottuk Zayn-t három bőrönddel az oldalán.

-           Irány Ausztrália! – közölte nem éppen boldogan.

-           Tessék?

-           Maya-nak nyoma veszett…