29. fejezet

Aloha! ^^

Huhh... hát... öhm... váó... több, mint 14 ezer megtekintés *.* Köpni nyelni sem tudunk : ) Imádunk titeket! Egyszerűen fantasztikus, hogy ennyien látogatjátok az oldalt <3
Őszintén szólva sosem hittük, hogy elérjük ezt a számot. Őszintén szólva még abban is kételkedtünk, hogy egyáltalán lesz-e olyasvalaki, aki képes elviselni a beteges humorunkat, illetve az egyszerű - szórakoztató - halálmentes - gyilkosságmentes - korházbakerülésmentes - perverzió mentes blogunkat. Elég kevés ilyen van, mint a miénk... sőőőőt eddig még eggyel sem találkoztunk szóval ez tényleg nagy szó : ))
És hát itt vagyunk! 25 feliratkozó, 29 fejezet 14 500 valamennyi megtekintés és sok-sok pozitív visszajelzés. : ) Egy szó, mint száz ez tényleg sokat jelent nekünk ^ ^
Na de mielőtt még taknyunk nyálunk egybe folyna be is fejezzük itt a picsogást. : P Mivel most sokkal fontosabb bejelenteni valónk van. MEGHOZTUK VÉGRE VALAHÁRA AZ ÚJ RÉSZT!!!!! : D GERÁPPÁ! : D Tudjuk már ideje volt, szóval ennyi elég is az örömujjongásból mára ; ) A lényeg tehát hogy reméljük nem csalódtok bennünk és élvezni fogjátok a soron következő... öhm... sorokat.
Szóval jó mulatást! <3

Rachel szemszöge:

Sok lehetőség és megannyi kérdés, de a legfontosabb közülük: Vajon melyik verzió következik be? Ez itt a kérdés! To be or not to be? Avagy lenni vagy nem lenni? Rabok legyünk vagy szabadok?

Na de visszatérve a tárgyhoz, nem döntöttem még el, hogy mit is kéne tennem/tennünk. A titokzatos idegen sms-ei összezavartak. Még is ki ez a valaki, és ami a fontosabb, hogy mi a halálért akar velünk találkozni holnap? Talán azért, hogy kifosszon? Esetleg a testünk kell neki, vagy ne adja Isten a szerveink?

Na azt lesheti!

Az én belemet nem adja el egyetlen szervhiányos nyomorultnak sem, legyen az akár Ian Somerhalder vagy David Henrie, vessenek magukra, én élni akarok!

És mi van, ha velünk is az történik, mint az Elrabolva című filmben? Tegyük fel, hogy én vagyok Amanda, Maya pedig Kim, ebben a verzióban nem barátnők vagyunk, hanem testvérek. Elmegyünk nyaralni a csodálatos Párizsba, ahol már az első napunk sem lehet nyugodt, ugyanis ahogy az író kreativitásától kitellett, a történet az Elrabolva nevet kapta… tehát elrabolnak.

Először elvisznek engem, aztán következik csak az ikertestvérem, de eközben az apánk tudomást szerez az elrablásunkról, így hát nekivág a nagyvilágnak és egy Bruce Lee - Arnold Schwarzenegger - Sylvester Stallone - Bruce Willis kombóként gyilkolja végig a fél országot.
A sok barom bedrogoz minket, hogy utána egy csuda árverésen eladjanak jó pénzért. Természetesen ez a részemről már nem jön össze, mert megdöglök, de még holtamban is figyelem az eseményeket, mert habár kinyírtak a szemeim nyitva maradtak, szóval gyönyörű látványt nyújtok majd a padlón. Maya azonban életben marad, akit persze apuci végül megment és tiszta happy end-del végződik a történet.

Akkor most felsorolnám a pontokat, ahol ez az opció megbukott:

1. Párizs? Komolyan? Jobb hely nem volt? A szerelem városa, satöbbi, satöbbi, bla, bla… Vágom én, hogy ott van az Eiffel torony meg néhány szép hely, de könyörgöm… ennél kreatívatlanabbak már nem is lehettek volna. Párizs nagyon snassz hely…

2. Akármilyen pánikba ejtő is a helyzet, nem nézném végig tétlenül, ahogyan elviszik Amandát… vagyis engem… Tehát arra akarok kilyukadni, hogy Maya sem nézné végig ölbe tett kézzel, hogy „Pff… Elviszik a hülye kurvát. Sanszosan meg fog dögleni, üsse kő, én inkább bebújok egy ágy alá, mert olyan furfangos vagyok, hogy ott biztosan nem fognak keresni…”. Mint tudjuk, ez nem jön össze szegény Kim-nek, mert őt is elviszik a gonosz, csúnya bácsik.

3. Kétlem, hogy az apánk akárcsak egy légynek is tudna ártani, nemhogy egyszemélyes háborút indítani a világ ellen. Szép is lenne… Michael Davies versus The world!

4. Engem aztán nem fognak eladni jó summáért valami szatír taplónak, aki rajtam akarná kiélni a pajzán képzelgéseit! Szorult egyáltalán az emberekbe valami minimális érzelem is vagy csak nekem vannak ilyen reményvesztett gondolataim?! Azt hiszem az utóbbi.

5. Kinyiffanni? Aztán, hogy Maya és apa semmibe vegyen? Hogy leszarják a halálomat és utána tök boldogan éljenek, mintha mi se történt volna? Cöhh! Azt már nem! Ha megdöglök, Maya is döglik velem együtt! ha én feldobom a pacskert, ő se maradjon ki a jóból, ha már nem tett értem semmit! Tudom, hogy most az önző érdekeimet nézem, de akárhogy vesszük ez a helyzet sehogy sem fair.

6. Végül, de nem utolsó sorban, utálom az Elrabolvát, ezért ez alapból kihúzható a lehetőségek képzeletbeli listájáról.

És most lássunk egy másik verziót.

Lehet, hogy tényleg Louis az és mégiscsak képes utánam jönni, amilyen makacs… Á! Kizárt! Megmondtam neki tisztán és érthetően, hogy NEM, szerintem, van annyi esze, hogy eleget tesz a kérésemnek. Ezen kívül akkor a saját telefonjáról keresett volna, vagy ha nem, akkor az egyik srác száma jelent volna meg a mobilom képernyőjén, de nem így történt. Tehát ez a szempont is offolva.

Most tereljük a témát még pozitívabb irányba.

Lehet, hogy egy ügynök akar velünk kapcsolatba lépni, mert nyertünk 100 milliót vagy mit tudom én… bár akkor nem tegeződött volna. Pedig igazán hozzám vághatnának annyi lóvét csak úgy lazán.

A következő pont a listámon nem más, mint az ártalmatlanság.

Előfordulhat, hogy csak beszélni akar velünk az az illető és semmi hátsó szándéka nincsen… Esetleg egy távoli rokonunk itt lakik Ausztráliában. Feltehetőleg tisztában van az emberünk vele, hogy kik is vagyunk. De lehet, hogy pontosan ezért akar minket! Tudja, hogy az apánk egy jól fizetett régész és azért akar elhurcolni engem és Maya-t, hogy váltságdíjat követeljen! Természetesen az illető akkor erre is rá fog fázni, mert, hogy engem nem visznek el semmilyen lepratelepre az is biztos. Csak mert valami agyhalott, képzetlen link, istenbarma képtelen munkát szerezni egy kis pénz érdekében. Elmondanám, hogy ez nem megoldás. Vessen magára az ilyen ember, kukásokat mindig vesznek fel, na meg ott vannak az utcaseprők, legvégső esetben ezek is megfelelnek az ilyen IQ fighter-eknek.

Ami viszont Maya-t és engem illet, fel kell készülnünk a legrosszabbra…

Másnap reggelre már összeállt a konkrét terv a fejemben és tettem is intézkedéseket az ügy ismertetésében. Már csak Maya-val kellett átbeszélnem. A rá irányuló célozgatásaimtól most egy kicsit eltekintek. A titokzatos sms-ezgetőnk újra üzent, hogy pontban délre legyünk a helyszínen.  Pff… még utasítgat is. Mit képzel ez magáról? Lesz hozzá egy-két szavam, az is biztos!

A tervem első pontja a „Vonjuk be Maya-t a tervbe” volt. olyan kilenc óra körül átcammogtam az ő szobarészébe, a franciaágyához sétáltam és egy ideig csak figyeltem a szendén alvó testvéremet. Ilyenkor olyan békés… Miért nem mondja el nekem a gondjait vagy bármi mást? Miért kell folyton titkolóznia előttem? Én mindent elmondtam neki… mindent. Cserébe viszont mit kapok? Na mit? Lószart se! A legkisebb dolgokat is harapófogóval kell kihúzni belőle.

-          Mit titkolsz előlem annyira? – suttogtam neki, noha tudtam, hogy úgysem hallja, mert alszik. – pff… - egy kissé hisztérikus nevetés fakadt ki a torkomból. – vagy MIKET…

Akármennyire is az ellenemre volt, kénytelen voltam belátni, hogy a kapcsolatom már közel sem olyan a testvéremmel, mint régebben.

Szomorúan pillantottam le rá.

-          Miért nem bízol bennem? – mondtam lehangoltan odafigyelve a hangerőre, nehogy felkeljen rá, de Maya hirtelen felmordult és a másik oldalára fordult, azaz felém.

-          Mit makogsz itt nekem? – nyöszörögte álmatag hangon, ami hallatán valljuk be egy kicsit megijedtem.

-          H-hogy én? – kérdeztem a nyilvánvalót.

-          Amennyiben te szobrozol itt az ágyam mellett – ásította, de olyan nagyra nyitotta a száját, hogy még láttam a tegnapi vacsi maradványait is… - akkor igen, te. – Francba! Nem vághatom a fejéhez azokat, amiket gondoltam… most még nem.
Így hát akkor csak egy dolgot tehetek.

-          Csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e valami redva a fogaim között? – közelebb hajoltam az igen érdekes arckifejezéssel bíró Maya-hoz és rávicsorítottam. Ő csak kikerekedett szemekkel és felhúzott szemöldökkel meredt rám, mintha értelmi fogyatékos lennék.

-          Most felegyenesedsz, kisétálsz az ajtón, bemész a fürdőszobába, a falon látni fogsz egy nagy téglalap alakú izét, amibe ha belenézel, látni fogsz egy elmegyenge, alvászavaros személyt, aki egy kicsit hasonlít rád, na az a tükör. Abban megcsodálhatod a gyönyörű fogsorodat. – hmm… arrogáns. Kezd ébredezni.

-          Édes drága testvérkém, az a téglalap alakú izé a fürdőben nagyon csalóka tud ám lenni, ezért kérdeztelek meg téged, mert a te válaszaidban BÍZOK! – na jó, talán egy-két célzás még el fogja hagyni a csodás ajkaimat, de nem viszem túlzásba.

Egy pillanatra láttam, ahogy arcvonásai megrándulnak, de csak egy pillanat volt, nem több. Még mindig nem sikerült megtörni és ma nem is ez a feladatom. A feladatom a beavatás. Miért is nem ezt mondtam neki a fogas hülyeség helyett?! Na de mindegy is.

-          Tudnod kell, hogy nem csak a fogaim csillogása miatt akartalak felkelteni ilyen korán. Kitaláltam, mit csináljunk az idegennel, aki ma feltétlenül találkozni akar velünk.

-          Ne kímélj! – felült az ágyán és látszólag minden figyelmét nekem szentelte.

Most jön az este már előre elkészített nagy belépőm. Maya ruhásszekrényét kitárva két óriás méretű, két kisebb plakátnak megfelelő papírt ragasztottam a bútor mindkét ajtajára, amiken a terv részletei pontokba voltak foglalva és néhány rajz is társult melléjük. A pálcaként szolgáló kis, műanyag függönykarnis ugyancsak a szekrényben várakozott rám és erre a pillanatra. Felkaptam azt, és már majdnem belekezdtem, de ikertestvérem félbeszakította a mondanivalómat.

-          Ezt az éjszaka folyamán csempészted be a szekrényembe? – ott a pont Davies! Vág az eszed, mint a penge!

-          Ahogy mondod! Néha zörögtem egy kicsit, de azokat is csak pár T-rex szerű horkantással nyugtáztad. – vontam vállat. – És ha most megbocsátasz, akkor folytatnám. De lefordítom, hogy te is értsd: Fogd be azt a lepcses szádat, míg végigmondom! – erre védekezőn felemelte a kezeit.

-          Oké, oké, csak ne ölj meg! – azzal el is hallgatott és tökéletes csend telepedett a szobára.

-          Köszönöm. A tervem a következő:

1. pont: Először is beszerezzük a kellékeket, ha bekövetkezne a legrosszabb és a férfi, avagy nő, esetleg mindkettő látogatása mégsem baráti jellegű lenne, hanem aljas és gonosz szándékú.

2. pont: Ezen eszközök beszerzéséhez ketté kell váljunk. A boltok már megvannak, nyomtattam hozzájuk térképet. – mutattam az ugyancsak szekrényben heverő papírkötegre. – A tárgyak pedig a következők: egy darab borsspray, és egy darab paprikaspray. Majd eldöntjük egymás között, hogy melyik kié lesz, de személy szerint én a borsspray-t választom, így tied a másik. – mutattam a rajzokra a ”pálcámmal”.

3. pon… nem Maya, nem foglak felszólítani. – közöltem a jobb karját magasba nyújtó nővéremnek, aki a válasz után csalódottan le is tette azt. – Tehát a harmadik pont: a durvább eszközök: a svájci bicska, – mutattam – és a gumibot. Enyém a svájci bicska!

-          Hé! Ez nem ér! Miért te kapod a jobb fegyvereket? – hápogott.

-          Azért, mert én találtam- és dolgoztam ki a tervet. Ezek után még jó, hogy nem te kapod őket… pff, hát nem gondolod? Kis naiv! – egy gyilkos pillantás a részéről, de elhallgatott. – és végül, ami még ehhez a ponthoz tartozik, az a bilincs, amivel ha komolyra fordulna a helyzet, a püfölés után foglyul ejthetjük a támadónkat.

-          És hol akarsz te bilincset venni? Egy sex boltban? – nevetett ki.

-          Pontosan. – közöltem halál nyugodt hangon, mire megint csak elkerekedtek a szemei. – És most kérlek szépen, térj vissza az eddigi állapotodhoz és tedd magad csendes üzemmódba!

4. pont: pontban 11 óra 50 perckor elindulunk a hotelből és a megbeszélt helyszínre sétálunk feltűnésmentesen. Délre odaérünk, és ha minden igaz, akkor már várni fognak ránk.

5. pont: abban a pillanatban, ahogy az illető vagy annak társai ellenséges mozdulatot alkalmaznak, életbe lép a terv B része, azaz a brutális.

6. pont: elkezdünk rohanni a kávéház hátsó ajtaja felé, ami egy sikátorba vezet, és ott megtámadjuk őket, amivel valószínűleg nem számolnak, mert azt hiszik, hogy csak két kis fruska vagyunk, akik nem tudják megvédeni önmagukat. De megtudjuk! Ezt hívják a meglepetés erejének!

7. pont: előkapjuk a spray-ket, szembefújjuk őket, ettől megvakulnak egy időre, tehát nyerünk egy kis előnyt. Amíg szenvednek, te leütöd őket a gumibottal, ha túlerőben vannak, kénytelen leszek használni a svájci bicskát, de reméljük, hogy ez a fegyver elkerülhető, ugyanis nem szeretném összevérezni magamat. – mutogattam a pálcámmal a cselekményeket ábrázoló rajzokra, amik valljuk be nem sikerültek a legjobban, de nem is rosszak.

8. pont: míg eszméletlenek megbilincseljük őket és végül, de nem utolsó sorban, átadjuk őket a hatóságoknak. – fejeztem be diadalittas fejjel. Maya-ra pillantva, nem tudtam megállapítani az arckifejezéséből, hogy ezt most jónak, vagy rossznak ítéli meg.

-          És mi az A terv? – Komolyan? Semmi „A terved egyszerűen király!” vagy „Csodálatos, lángelme vagy testvérkém!” ? Mit is vártam…

-          Az A terv, hogy jó fejek és nem akarnak semmi rosszat. De muszáj felkészülnünk arra is, ha nem így lenne. – elismerő tekintet… ez jó jel.

-          Rendben. Akkor vágjunk bele! Én veszem a spray-ket és a bicskát, tied a bilincsek és a gumibot beszerzésének feladata. – egye fene, beleegyezek. Legyen legalább ebbe beleszólása.

Tíz órakor elindultunk bevásárolni nem éppen hétköznapi cuccokat. Maya megvette a két legjobb spray-t és egy piros svájci bicskát, én pedig szégyenemre besétáltam egy sex boltba és vettem négy bilincset, biztos, ami biztos. Azt már mondanom sem kell, hogy a gumibotot is ott vettem meg, de az már más történet… mondjuk úgy, hogy a pénztáros elég érdekes hozzáfűzésekkel illetett a kasszánál, mint például „Hmm… látom kemény este lesz a mai, szó szerint” plusz egy kacsintás. Amint tudtam, húztam is el a csíkot abból a boltból és visszamentem a szállásra. Ott találkoztunk Maya-val és felszerelkeztünk. Könnyen előkapható közelségbe tettük a tárgyakat, mint például én a bicskát a melltartómba raktam. 11:50 perckor, ahogyan azt terveztem, el is hagytuk a hotelt és elindultunk a kávézóba. Lelkiekben már teljesen felkészültünk, minden eshetőségre, Maya-n is láttam, hogy néha tikkel a szeme, ebből tudtam, hogy ideges. Pont, mint én. Amikor már azt hittem, hogy minden a terv szerint halad, megtorpantam, a küszöbön. Maya ugyanígy tett, valószínűleg meglátta azt, amit én. Azt a két baromarcút… pontosan. Akiket a támadóinknak hittünk és képesek lettünk volna megütni, megkéselni, megbilincselni majd átadni a rendőrségnek, az az én agyalágyult pasim volt és az a szőke, seggfej haverja. Louis és Niall…

Maya szemszöge:

Amikor megpillantottam azt a két szerencsétlen istenbarmát először arra gondoltam hogy:

EZÉRT? Ezért volt az a sok felkészülés? A nyújtógyakorlatok? Az tetkós állattal való szópárbajom az utolsó svájci bicskáért? Ezért?!

Aztán pár másodperc múlva, miután az agyam szépen lassan feldolgozta a látottakat, jöttek a következő gondolataim:

Te meg mégis miről beszélsz Maya?! Ezen vagy kiakadva? Most komolyan? Az ott Niall.... Niall Cukipofi James Megkeserítemazéleted Smároltunkaparton Horan!! Te meg a nyújtások miatt rinyálsz? Ahelyett hogy futnál az ellenkező irányba?

A lábam már szófogadóan indult volna, de ekkor egy újabb gondolat rajzolódott ki a fejemben:

Ha most elfutok, mint valami kilométer hiányos flúgos, akkor Rachel tuti rájön, hogy mi, illetve KI a bajom. Így tehát egy valamit tehetek. Eljátszom, hogy minden a legeslegnagyobb rendben. Abban szerencsére fantasztikusan jó vagyok!

Ezzel az elhatározással festettem egy mosolyt az arcomra, illetve csak felmázoltam. Figyelembe véve a gyomromban gurgulázó görcsöt, amit Cukipofi látványa, illetve az ezáltal előtört mélyen elrejtett emlékek okoztak, ez a mosoly elég lassan és erőszakosan kúszott az arcomra. Először felhúztam az egyik, majd a másik sarkát a számnak.

Azonban sikerült és habár inkább hasonlított egy vicsorra, mint egy mosolyra, le sem véve szememet a nem éppen kellemes meglepetésekről, ajkaimat meg sem mozdítva morogtam a szavakat.

-          Szerencsére még sem lesz szükség a B tervre. Gyere köszönjünk nekik. – már éppen indultam volna, de Rachel szavai megállásra késztettek.

-          Az a szerencsétlen hülye! – morogta, majd hirtelen felkacagott.

Elképedve néztem, ahogy jóízűen nevet mellettem. Ez most megőrült? Na ezt hogy magyarázom el apunak... Nem értettem mi olyan vicces, de egyszer csak elkomorodott és gyilkos ösztönnel a szemeiben mérte be Louis-t és Niall-t.

-          Megyek és megölöm őket! – vicsorogta miközben elindult.

Normális esetben jöttem volna a „Ne Rachel! Az ott a pasid. Akármilyen hátrányos helyzetű ösztöndíjas barom is, de a pasid és szereted.” Aztán rájöttem, hogy ezzel talán annyira lecsitítom, hogy Niall-t is megkíméli. Márpedig azt nem nagyon szerettem volna.

Megérdemli a halált. Egyértelműen megérdemli. Mi a frászt keres itt? Louis-t még megértem mert ő együtt van Rachel-lel. De Niall?! Én nem látom a többieket. Látja valaki? SENKI! Tehát ő miért is döntött úgy hogy eljön? Na? Ki fejti meg a több ezer dolláros kérdést? ÉN! Mivel én tudom. Egyértelmű hogy beszélni akar. Vagy ami még rosszabb valami... komoly.. brr... kapcsolatot... kettőnk között... Wáh na azt már nem!

Így hát hagytam, hogy Rachel bosszúálló léptekkel törjön magának utat a zsúfolt kis kávézóban. Túl sok a szemtanú... Egye-fene! Megéri az életfogytiglant, ha cserébe megszabadulhatok ettől a két flúgostól.

A két célszemély még észre sem vett minket. Elmélyülten beszélgettek egymással.

Jaj a kis ártatlanok... Nem is sejtik mi, illetve ki közeleg. Louis jobban teszed ha hamar megtanulod, hogy Rachel-lel ne packázz! Ha van valaki aki nagyon rosszul viseli a stresszes helyzeteket, akkor az ő. Könyörgöm láttátok a rajzait? Teljesen kikészült. És miért? A semmiért... Ezért még egy árvaházat is kifüstölne, nemhogy ezt a két szerencsétlent.

Amikor már csak két méterre voltunk az asztaltól – gondolom a trappolás miatt vagy talán a morgó hangok miatt, amik Rachel-ből jöttek – végre észrevettek minket és ártatlan, majdhogynem angyali arccal fordultak felénk.

Louis egyből felugrott és tárt karokkal lendült Rachel felé, de amikor meglátta, hogy rég látott szív szerelme nem éppen az öröm jeleit mutatja, elképedve eresztette le a kezeit.

-          Rachel, kicsim... Valami baj van? – láttam ahogy a szája megremeg a félelemtől.

Rachel egy édes, tündéri mosolyt festett az arcára.

-          Baj? Neeeeeeeeeeem. Már hogy is lenne? Hiszen itt vagy. – elmosolyodott. – De mielőtt még vadul egymásnak esünk köszönésképpen elmondanád, hogy EGY – itt felemelte a mutatóujját, majd mellkason bökte vele Louis-t. – mi a frászkarikát keresel itt ha egyszer megmondtam, hogy ne gyere?! – miután ezt befejezte Rachel gyorsan makogott valami „De azért örülök, hogy látlak”-félét az orra alatt,majd folytatta. – KETTŐ! – most két ujjal bökte mellkason, mire Louis hátrálni kényszerült. – El tudod te képzelni milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnom a HÜLYE! – újabb bökés. – NÉVTELEN! – újabb bökés, itt már Louis felszisszent. Lehet hogy eltöri a bordáját? Két ujjal az már teljesítmény lenne. – PERVERZ-PSZICHOPATA GYANÚS SMSEID MIATT?!

A döbbenet helyét átvette az értetlenség.

-          Névtele... Ó... hát persze! – Louis homlokon vágta magát. – Ne haragudj! Harry megsütötte a mobilomat és hát... elfelejtettem hogy nem írja ki neked a nevemet. – idegesen vakargatni kezdte a tarkóját. – Az első kérdésedre válaszolva pedig, azt hittem az smseid miatt, hogy szakítani akarsz. – félénk mosollyal az arcán nézett fel Rachel-re.

Kész. Ez az arc még egy hóhért is meghatna. Ismét szent...

-          Jaaaaaj te majom! – nevetett fel Rachel, majd Louis ajkaira vetette magát.

... a béke.

A kissé mohó csók miatt elpirultam és akaratlanul is Niall-re pillantottam aki KI HITTE VOLNA? engem nézett. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmit, de a szemeivel jobbra intett.

Na NE! Ez csak egy valamit jelent.... Beszélni akar. Méghozzá gondolom nem az időjárásról vagy arról, hogy milyen volt a repülőút.

Így hát úgy tettem, mint aki agyilag zokni és nem fogja fel a nyilvánvaló üzenetet.

-          Nahát szia Niall! – kiáltottam fel inkább, hogy a nyalifali párost is szétrebbentsem.

-          Szia Niall! – mosolyodott el Rachel, majd leült és maga mellé rántotta Louis-t.

Köszi Rachel! Így nekem már csak egy hely maradt. Höhh köszi, de inkább álok.

-          Maya te nem ülsz le? – vonta fel a szemöldökét Louis.

-          Öhm... – gyorsan Niall-re pillantottam. – Jobb szeretek állni. – vigyorodtam el kínosan, mire Niall olyan képet vágott, mint apám amikor a várt év végi kitűnő történelem jegyem helyett csak egy sima ötössel tértem haza. Könyörgöm miért is kell nekem kiválónak lennem töriből csak azért mert az apám régész?

Egy valami biztos. Niall arckifejezése jobban fájt, mint az apámé.

Francba! Miért hoz ilyen helyzetbe? Most komolyan. Mit várt? Hogyan reagálok majd?

-          Most komolyan állni fogsz? – nézett rám lefáradt képpel Rachel, mire én idegesen nyeltem egyet.

Ránéztem Niall-re, aki ismét oldalra intett a szemeivel. Én alig észrevehetően megráztam a fejemet. Ő ismét intett, mire én ismét nemet intettem. Erre már dühbe gurult és kiparodizálva utánozni kezdett.

-          Elgémberedtek a lábaim szóval állok. – jelentettem ki, mire Rachel felsóhajtott.

-          Legyen. – miközben ezt kijelentette előkapta kis öntapizás után a svájci bicskát a melltartójából, mire Louis és Niall elkerekedett szemekkel nézett rá.

-          Kicsim, szerintem ne késeld meg csak azért mert állni szeretne. – jelentette ki Louis, mire Rachel lefáradt arccal simított végig Vigyori képén.

-          Nem az eszedért szeretlek. – vigyorodott el szélesen majd egy szájra puszit adott zavart barátjának.

-          Egyébként az hogy került oda? – most már Louis is vigyorgott.

-          Azt hittem eldurvulnak a dolgok. – vonta meg a vállát az én drága testvérem, aki nem is vette észre, hogy ez a kijelentése újabb megrökönyödést okozott.

-          Te képes lettél volna megkéselni valakit? – döbbent le Niall még jobban, mint az előbb.

-          Tudod ez egy összetett és gondosan eltervezett terv ré... – láttam Rachel-ön, hogy most ismét felvázolni készül a tervet és mivel nekem éppen elég volt egyszer végighallgatnom, ezért gyorsan közbeszóltam. 

-          Amíg Rachel elmagyarázza nektek a frappáns haditervet én addig megyek és kerítek valami ehetőt. – jelentettem ki és már ott is hagytam őket.

Sietős léptekkel közelítettem a pult felé. Tudtam hogy gyors táplálékbevitelre van szükségem, hogy a gyomrom ismét rendben legyen és ne fenyegessen azzal, hogy a benne lévő görcs egy masnit köt a nyelőcsövemre. Már csak pár méter választott el a pulttól, amikor valaki hirtelen megragadta a kezemet és berántott a női mosdóba. A támadóm Niall volt, ez pedig még inkább ledöbbentett. Mikor lett ő ilyen forrófejű és indulatos? Morfondíroztam miközben gyönyörű, ingerülten csillogó szemeit fürkésztem. Arca nem volt messze az enyémtől, ettől pedig ijesztő intenzitással kezdtek el remegni a térdeim. Kezeit a vállaim mellett tartotta a falon, hogy még véletlenül se tudjak megszökni. Kezdtem bepánikolni. Tudtam mi jön.

-          Most pedig szépen beszélni fog... – kezdett bele, de az akcióm félbe szakította mondandóját.

Rövid agyidefekt ütött be én pedig hirtelen jött pánikrohamom miatt, amit ez a kijelentése okozott, előkaptam a zsebemből a paprika sprayt és egyenesen a szemébe fújtam.

Hát igen... visszagondolva nem ez volt a legeslegjobb húzásom.