Tudjuk hogy rengeteget késtünk ezért most egy EXTRA hosszú résszel ajándékozunk meg titeket. : ))
Lesz itt akció, kínzás, fordulatok, ÚJ SZEREPLŐ és persze humor ( már ha van aki annak tartja : $ )
Angie kérést, aki írt az előző részhez, természetesen teljesítjük majd csak sajnos most sehogy sem tudtuk őket beleszorítani. Azonban hamarosan felbukkannak. : )) Ne aggódj nem felejtjük el ; )
Őszintén szólva reménykedtünk benne, hogy lesznek még páran akik esetleg élnek a felajánlott lehetőséggel, de azért reménykedünk benne, hogy később még lesz aki előáll valamilyen óhaj sóhajjal ; )
Mivel sokat írtunk ebbe a részbe ezért bevezető szövegnek ennyi bőven elég lesz most. Tehát jó olvasást és persze szórakozást kívánunk : )) Tsóközön <3
Louis
szemszöge:
Rachel
épphogy letette a telefont és egy precíz célzással az ágyra hajította, ismét
csörögni kezdett. Mivel körülbelül két méteres távolságra álltunk az említett
készüléktől, mindannyian láthattuk, hogy Maya lefáradt, reggeli képe bámul ránk
a képernyőről. (Valami azt súgja, hogy Maya nem sok engedélyt adott Rachelnek a
hívókép elkészítéséhez)
Tehát
amikor megláttuk a képet, egy pillanatra mindenki ledermedt, aztán Rachel, mint
valami predátor vetődött az ágyra a telefonért.
-
Te önző kis szarházi! – kiáltotta bele a
telefonba minden bevezetés nélkül. – Van róla fogalmad, hogy...? – hadarta
idegesen, aztán elhallgatott és öklömnyi méretűre nyitotta szemeit. – Hol? –
szólalt meg pár másodpercnyi hallgatás után miközben leült az ágy szélére. –
Rendben. – aztán ki is nyomta és elgyötörten nézte telefonját.
-
Na? Hol van? – kérdezte Niall
türelmetlenül.
-
Nem tudom. – suttogta Rachel elhaló
hangon. – Valami srác megtalálta a mobilját a parton nem messze innen. –
motyogta még mindig nem emelve fel a fejét.
-
Akkor menjünk oda és miután visszakértük
a mobilt...
-
Nem adja vissza. – szakított félbe. –
Csak azért hívott, hogy tájékoztasson, idézem „A nővéred bukta a mobilját.
Hahaha”. – motyogta faarccal.
Legszívesebben
felkiáltottam volna, hogy „Ez de bunkó!”, de mivel Rachel ezen a gyerekes
kárörvendésen sem akadt ki plusz úgy nézett ki, mint valami sírja felett lebegő
kísértet, inkább befogtam a számat csak leültem mellé az ágyra. Aztán amikor
láttam, hogy nem húzódik el, óvatosan átkaroltam és közelebb húztam magamhoz, ő
pedig hálásan karolt át és temette arcát a mellkasomba. Niall elmotyogott
valamit, ami kicsit hasonlított egy „sajnálom”-ra, aztán fogta magát és
kiviharzott a szobából.
-
Szerintem Mayanak csak egy kis időre van
szüksége, most pedig valami jó kis hotelszobában vígjátékokat néz és chipszet
majszol. – próbáltam nyugtatni újdonsült, lelkileg zilált barátnőmet, habár
tudtam, hogy ez körülbelül annyit segít rajta, mintha arról beszélnék hogy a
Gouda vagy a Edámi sajtot szereti-e a jobban a nagybátyám szobatársának a
szomszédja. Amikor nem mondott semmit, gyorsan folytattam. – Tudod mit?
Felhívom Liamet, hogy nézzen utána a közelben lévő hoteleknek. Aztán elmehetünk
és kereshetjük egész éjszaka. – végre felemelte a fejét és hálásan
pislogott rám könnyeitől vörös szemekkel.
-
Megtennéd? – kérdezte sírós hangon, mire
én legszívesebben szorosan addig öleltem volna magamhoz, amíg minden rendbe nem
jön.
-
Persze. – mosolyogtam rá biztatóan aztán
egy gyors puszit nyomtam a homlokára, mire végre ő is elmosolyodott.
Az
elgondolásom egyszerű, nagyszerű és ésszerű volt. Of course! Azonban arra, ami
a telefon felvétele után történt szerintem senki sem számított. Három kicsengés
után ugyanis egy vadidegen, reszelős hang válaszolt az én drága Liam barátom
helyett.
-
A haverod lebukott, csórikám és amíg ki
nem szedem belőle a szükséges információkat, addig megkötözve marad a
foglyomként. Aztán megkereslek és kibelezlek titeket! – ezt
követően meg sem várva döbbenettől bent akadt válaszomat kinyomta a telefont.
-
Baj van? – kérdezte Rachel értetlenül.
-
Szerintem Liam mobilját is ellopta
valaki. – vontam vállat amolyan „most már szart se értek” fejjel.
Liam szemszöge:
(5-6
órával korábban)
A
srácok már körülbelül két órája leléptek, hogy elérjék a gépet és
csatlakozzanak a Maya mentőalakulathoz. Mivel Joyt nem hagyhattuk egyedül ezért
egy „ki húzza a rövidebbet” játék elvesztése után nekem jutott az a nemes
feladat, hogy a Davies lakban maradjak. Először azt hittem, ez meglehetősen
nehéz lesz tekintetbe véve, hogy Joy, vagyis a kakigép is maradt és
természetesen a gondolat miatt, hogy én tétlenül ülök, amíg Maya valahol
egyedül kujtorog. Magányosan...
elveszetten... összezavarodva... valószínűleg éhesen... ráadásul lehet hogy ott
most esik az eső és fúj a szél... vagyis lehet hogy éppen vacogva kuporog egy
híd alatt valahol...
Mielőtt
még nagyon belemerülhettem volna a szomorkodásba elkezdődött a Batman második
része, ezért félbe szakítottam a rövid aggodalom hullámot és izgatottan tömtem
a fejembe egy nagy marék popcornt, megfeledkezve a világról.
Körülbelül
fél órája mehetett a film, amikor valami csörömpölésre kaptam fel a fejemet.
Vagyis én is, meg Joy is, aki addigra már nyakig a tálkában majszolta a
MAGAMNAK készített kukoricát. Összenéztünk, aztán miután nem történt semmi, pár
másodperccel később mind a ketten folytattuk amit félbe hagytunk. Joy tehát
tisztára nyalta az edényt, én meg Joker szadista zsenialitásán ámuldozva
merültem el ismét a történetben. Nem sokkal később azonban Joy ismét felkapta a
fejét, aztán mintha meglátott volna valamit az ablakban, pattant fel a
kanapéról és iszkolt ki a nappalból fülét farkát behúzva.
Na
ettől a jelenettől enyhén szólva befostam, így kikapcsoltam a tévét és fülelni
kezdtem. Amikor már éppen kezdtem megnyugodni, az emeletről halk motoszkálás
hallatszott. Aztán a következő nesz már a hátsó ajtó felől jött. Ide-oda
forgattam a fejemet, amitől úgy éreztem magamat, mint egy ragadozóra leső szurikáta.
Aztán körülbelül két percnyi bokafosás és fejkörzést követően
összeszedtem az önbecsülésemet és még mindig a Sötét lovag hatása alatt állva
ragadtam meg a távirányítót és festettem magamra elszánt arcot.
Ha ide valaki be akar
jönni, előbb rajtam kell keresztül jutnia! Jelentettem ki
magamban határozottan aztán felálltam a kanapéról, hogy leverjem az ellenséget
és megmentsem Gotham cityt... öhm akarom
mondani a Davies lakást.
Lassan,
hevesen dobogó szívvel indultam el az emelet irányába, mivel onnan hallottam
utoljára az aprócska zajokat. Miközben lassan, lépcsőfokról lépcsőfokra haladva
mentem felfelé, egyre inkább kezdett az inamba szállni a bátorságom, mivel
olyan csiga lassan haladtam, hogy volt időm latolgatni az esélyeimet.
Mi van ha többen
vannak? Mi van ha egy Joker-szerű pasassal van dolgom? Mi van ha egy
BATMAN-szerű pasassal van dolgom? Mi van ha fegyver van nála? Mi van ha többen
vannak? Mi van ha legalább hárman vannak és mindannyian fekete öves karatésok?
Nálam csak EGY távirányító van! Ha többen vannak, mint vágok a többi behatolóhoz? Magamat? Joyt? Tényleg ő hol van?
Már
remegett a kezem, így természetesen a filmekből tanult jól ismert praktikához
nyúltam, ami általában semmit sem használt, sőt még nagyobb szarba keverte a
főszereplőt.
-
Ki van ott? – kérdeztem szánalmasan
vékony hangon.
Semmi
válasz természetesen. Hirtelen utálni kezdtem magamat, amiért nem tettem
csapdákat mindenfelé a házban. Kevin, egy
kilenc éves gyerek is okosabb nálam! Ez az Payne, legyél szánalmasan hülye,
akit még egy kilenc éves Kevin nevezetű kiskrapek is lepipál! Minden
elismerésem! Hány része is volt a Reszkessetek betörőknek? 4-5? Körülbelül
ennyiszer birkózott meg szegény gyerek a rossz fiúkkal, te meg itt somfordálsz
egy távirányítót szorongatva! Ráadásul még beszélgetsz is magadban!
Megráztam
a fejemet és inkább a feladatra összpontosítottam.
-
Előre szólok, hogy egy elképesztően jól
képzett bérgyilkos vagyok! – kiáltottam el magamat. – Akár tizennégyféleképpen is ki tudok nyírni bárkit egyetlen egy hurkapálcikával! – folytattam
szánalmasan gyér fenyegetésemet. – Bekötött szemmel, egyetlen egy fogkefével
átkeltem a Góbi-sivatagon. – elhallgattam, de amikor nem jött válasz
folytattam. - Egy szemöldök csipesszel képes vagyok elintézni egy egész falut!
El se hiszem, hogy ezt
komolyan kimondtam. Egy csipesszel? Egy falut? Mi a szar? Szépség szalont
nyitnék?
Mielőtt
folytathattam volna nevetségesen ergya nem létező képességeim felsorolását,
hátulról hatalmas erővel eltalálta valami a fejemet, minek következtében egy
szempillantás alatt a földre estem, de mielőtt még elvesztettem volna az
eszméletemet, egy pár krokodilbőr csizma jelent meg a látómezőmben. Hogy ezek milyen szarul néznek ki... Állapítottam
meg mielőtt elsötétült volna minden.
Amikor
magamhoz tértem azt hittem széthasad a fejem. El akartam motyogni egy jó nagy
adag csúnya szót, de nem tudtam megmozdítani a számat. A szemeim kipattantak és
akkor megláttam a számba gyűrt anyagot. Azonnal ki akartam venni onnan, de a
székhez kötözött kezeimmel ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Kétségbeesetten
próbáltam kiszabadítani a kezeimet és a lábaimat, de miután majdnem hanyatt
estem a székkel inkább felhagytam a kivitelezhetetlen szabadulásommal.
-
Na végre!- szólalt meg valaki mögöttem.
– Azt hittem egész nap szundikálni szándékozol.
Amikor
besétált a látóterembe és lezseren lerogyott a szemben lévő fotelbe értetlenül
összevontam a szemöldökömet. A Crocodile Dundee-ra emlékeztető pasi egyáltalán
nem tűnt betörőnek még csak veszélyesnek sem. Aztán amikor háta mögül előkapott
egy legalább húsz centis tőrt egyből pánikroham tört rám. Amikor aztán láttam, hogy
csak a kezében tartott öklömnyi méretű almát kezdi el darabolni kissé
megnyugodtam... de csak egy KISSÉ. Ettől függetlenül amúgy simán a Merkúrig
futottam volna, ha tehettem volna.
-
Most pedig beszélgetni fogunk. – mondta
halál komolyan. – Hol vannak a ház tulajdonosai? Vannak társaid? Ők vitték el
őket? Te miért maradtál? – hadarta egyre ingerültebben miközben már felém
gyalogolt. – Nem válaszolsz te szemétláda? – meredt az arcomba ingerülten rám
szegezve a kést.
Halálra
váltan igyekeztem beszélni, de a számba gyömöszölt vacak miatt csak érthetetlen
makogásra futotta.
-
É ne siná hemmmm.
-
Tehát nem beszéled a nyelvet. –
sóhajtotta felegyenesedve leengedve a kését. – Így nehezebb lesz, mint hittem.
– mondta az arcomat fürkészve. – De vajon milyen nyelven beszélsz? – kérdezte
tanakodva, mire én értetlenül összevontam a szemöldökömet.
Ez komolyan gondolja? A
számba gyűrt egy kibaszott lepedő méretű valamit és eszébe se jut kivenni??
-
fe fi a hávvol eh a faf.
-
Valamilyen keleti nyelv lehet. –
motyogta még mindig engem bámulva. – Furcsa. Inkább európainak tűnsz. –
hunyorogva hajolt olyan közel hozzám hogy már csak egy arasz választotta el az
arcunkat. – Ami azt illeti, kicsit még ismerős is vagy nekem. Találkoztunk
valahol? Nepálban talán? Vagy esetleg Kambodzsában?
Mielőtt
megint elkezdhettem volna magyarázni megszólalt a mobilom. Egy „thank god”
fejet vágtam arra gondolva, hogy bárki is az, majdcsak megment szorult
helyzetemből.
-
Áhá! – kiáltott fel felvillanyozva,
aztán felvette a telefont. - A haverod lebukott, csórikám és amíg ki nem szedem
belőle a szükséges információkat, addig megkötözve marad a foglyomként. Aztán
megkereslek és kibelezlek titeket! – jelentette ki elszántan,
aztán kinyomta.
Elkerekedett
szemekkel bámultam örömittas, kárörvendő vigyorát látva.
- "Enyveskezű" barátod volt az. – jelentette
ki, mire én kis híján felzokogtam.
Abban
a pillanatban eszembe jutott, hogy Louis elvette a mobilomat mielőtt elmentek
volna és átírta az összes nevet a telefonkönyvben, hogy kiszúrjon velem, amiért
nem akartam őket a lányok után engedni. Ez
az én formám! Ezért én magam fogom levágni az egyik ujjadat Louis, ha a kezeim közé kerülsz. Fogadkoztam magamban, miközben próbáltam nem elbőgni
magamat.
-
Tehát mégiscsak beszéled a nyelvet, te
patkány. – bökött rám megint a kardméretű almadaraboló tőrével, mire én
hátrahőköltem amennyire csak tudtam. – Előbb vagy utóbb úgy is dalolni fogsz
nekem. – fenyegetett meg eltökélten csillogó szemekkel.
Már most is elénekelnék
neked egy egész operát, ha kivennéd ezt a kibaszott rongyot a számból, te
szerencsétlen!!! Szidtam magamban indulatosan.
-
Tudod, drága barátom vannak eszközeim. –
mesélte teljesen nyugodt hangon mintha nem is egy kikötözött belezésre váró
áldozathoz beszélne. – Sok akció filmet nézek, szóval tudom hogy zajlanak az
ilyen vallatások. – bólogatott előttem guggolva. – Ha nem a családomról lenne
szó egyszerűen csak feldobnálak a zsaruknál. Pechedre azonban Ben Davies
családjával húztál ujjat. – nézett rám szánakozva. – Éppen ezért nem hagyhatom
hogy holmi fánk zabáló lassú kezű gyépések kezébe kerüljön a szeretteim élete.
– megfogta a mutatóujjamat és összeráncolt homlokkal vizsgálgatta. – Talán ha
levágom az egyik ujjadat, majd megered a nyelved.
Pánikolva
kezdtem el vergődni a székben de semmit sem ért csak annyit, hogy a kötelek
felsértették a csuklóimat. Aztán rájöttem, hogy mi lenne, ha elkezdeném az
egyik számunkat dúdolni, hátha arról felismer. Jól van Payne, gondolkodj! Melyik számot ismerheti még egy ilyen
pszichopata, tömeggyilkos beállítottságú Indiana Jones 2.0 is? What makes you
beatiful! Azt mindenki hallotta már vagy így vagy úgy...
Ezzel
az elhatározással kezdtem el dúdolni a számot. Amikor a penge egyre közelebb
került az ujjamhoz, egyre hangosabban és kétségbeesetten kezdtem el üvölteni a
számot.
-
Kántálj csak az istenednek te hitvány
féreg! Utoljára kérdezem. Hol van Michael Davies és a lányai?! – üvöltötte az
arcomba, mire én fejemet rángattam, hogy észre vegye azt a kibaszott rongyot a
számba. Ez azonban nem jött be, mivel lemondóan sóhajtott. – Meg kell hagyni,
hogy kemény dió vagy. – sóhajtotta aztán a magasba emelte a kést.
Üvöltöttem
és behunyt szemekkel vártam az elkerülhetetlen fájdalmat, de hirtelen kinyílt a
bejárati ajtó, így a penge megállt alig pár centire az ujjamtól a
levegőben.
-
Ben? – kérdezte döbbenten Michael, mire
nekem kipattantak a szemeim.
Az
említett személy értetlenül fordult a hang irányába.
-
Mike? – kérdezett vissza ugyan olyan
döbbenten ez a PSZICHOPATA ÁLLAT is.
-
Liam? – nézett rám még értetlenebbül
Michael, amikor észre vette, hogy "Hoppácska szerencsétlen popsztár a székhez van
kötözve és izzad mint egy terhes ló ellés előtt".
El
sem tudom mondani, hogy akkor menyire örültem Michaelnek. Legszívesebben a
nyakába ugrottam volna. Elneveztem volna róla egy alapítványt. A lába elé
borultam volna zokogva, de helyette a mérhetetlen mennyiségű megkönnyebbülés
miatt ismét elájultam.
Rachel szemszöge:
Egész
este nem aludtam semmit. Ami azt illeti Louis sem, Niallt pedig nem láttam
miután kiviharzott a szobából. Valószínűleg ő is egész este Mayat kereste, mint
mi Louisval. Elképesztően hálás voltam neki amiért képes volt egészen reggelig
járni velem a várost, átölelni, fogni a kezemet és elviselni a néha-néha rám
törő zokogást. Végül olyan kilenc óra környékén visszamentünk a hotelbe, hogy
lefürödjünk és átöltözzünk. Tudtam, hogy el kell mennem a meccsre, hogy
bejelentsem a visszalépésünket. Az ágyon ültem és azt vártam hogy Louis
végezzen a zuhannyal, amikor Niall megjelent a szobában. Szemei alatt sötét
karikák. Haja zilált volt, ami azt jelentette, hogy nem egyszer idegesen
beletúrhatott.
-
Sajnálom, Rachel. – motyogta rám sem
nézve tegnap óta már vagy ezredjére.
-
Semmi baj. Nem a te... – kezdtem bele de
indulatosan félbeszakított.
-
Ki ne merd mondani, hogy nem az én
hibám! – meredt rám mérgesen. – Csakis az enyém! – morogta ingerülten én meg
azon gondolkoztam, hogy a bocsánatkérésétől hogyan jutottunk el addig, hogy
mindjárt letépi a fejemet.
-
Niall. – jelent meg Louis egy szál
törölközőben a haját törölgetve.
Oké
Maya elveszett és szarul kellene éreznem magamat, meg minden, de ahogy
megláttam a vizes felső testű Louis „az én pasim szóval ha csak ránézel letépem
az arcodat” Tomlinsont a szobában állni, kissé jobb kedvre derültem. Lehet hogy
csak a fáradtság vagy kikészült idegeim tették velem, de sűrű köd ereszkedett
az elmémre, így egyik ujjammal odanyúltam és megnyomtam nedves hasát, mintha
valami holdkóros megszállott lennék. Vigyori rám nézett és halványan
elmosolyodott bamba képemet látva, de aztán mintha mi se történt volna ismét
Niallnek szentelte minden figyelmét.
-
Le kellene dőlnöd. Ahogy elnézlek eléggé
kikészültél. – utalt ezzel a kirohanására, habár nem mondta ki hangosan, Niall
tisztában volt ezzel.
-
Nem tudok aludni. – ismerte be ismét
letörten.
-
Akkor gyere el velünk a csarnokba. Le
kell mondanunk a versenyt. Ráadásul eleget voltál már egyedül. – mondta neki
aztán ellépett mellőlem a szekrényhez, ezzel visszarántva engem a valóságba.
-
A srácok is odajönnek. – helyeseltem én
is miután persze becsuktam a számat és tudtam rendesen koncentrálni. Niall csak
bólintott egyet aztán hívott egy taxit.
A
csarnokban hatalmas volt a tömeg. Amolyan hering party szerű tömeg zsúfolódott
be az épületbe a röpi meccsekre várva. Elnézve a rengeteg embert kissé hálás
voltam azért, hogy mi mégsem játszunk. Erről megint eszembe jutott Maya, de
mielőtt megint sírás közeli állapotba kerültem volna, két kar fonódott körém
szorosan. Azonnal megcsapott Harry illata így halványan elmosolyodtam. Pont a többi majomra van szükségem most.
-
Hogy vagy? – jelent meg Zayn is aggódó
arccal.
-
Szarul, de nem annyira, mint... Niall. –
suttogtam az utolsó szót, nehogy meghallja az említett aki fel sem fogva hogy
megjöttek a többiek a földet bámulta maga előtt.
-
Ez súlyos. – jelentette ki Zayn
grimaszolva.
-
De miért van mindenki így letörve, ha
megtaláltátok Mayát? – kérdezte Harry értetlenül mire mindannyian döbbenten
fordultunk felé.
-
Mi nem... – kezdtem bele, de
elhallgattam, amikor megláttam a felénk közeledő széles vigyorú testvéremet.
Harryt,
aki vigyorgott és Niallt, aki még mindig a padlót bámulta, leszámítva
mindannyian leesett állal bámultuk a kicsi tincsekbe fonott hajú, begipszelt
kezű, poncsóba öltözött Mayat közeledni.
-
Sziasztok srácok. – állt meg előttünk derűsen, mintha mi se
történt volna.
-
Veled meg mi a szar történt? – kérdezte
megrökönyödve Zayn.
-
Oh az egy hosszú tör...
Maya
nem tudta befejezni a mondatot, mert egy arcán csattant tenyér belé fojtotta a
szót. Az én arcába csapódó tenyerem.
IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *-* *-* :D
VálaszTörlésImádom, imádom, imádom!!! Hihetetlenek vagytok! Iszonyat jó lett, megint! Alig várom már a kövit!!! :D Hajrá!! ;)
Köszönjük!! köszönjük köszönjük köszönjük éééééééés köszönjük!! :D Örülünk hogy tetszett ^ . ^ igyekszünk a következő résszel ahogy tudunk ;) <3
TörlésNa csajok.!
VálaszTörlésAzt hiszem sokadjára fogom leirni azt hogy gigamegahiperszupereszmeletlen jo lett eh a rész is.
Nagyon imádom amiket irtok.Megunhatatlan történet :)
Liam részén sirtam a röhögéstől.xDDD Szegénykének mit kellett átélni-e csak azért mert vigyázott Joy-ra.!
Még egysuer fantadztikusgigamega jo rész lett ismét... és már nagyon nagyon várom hogy kiderüljön mi történt Maya-val:)
Remélem minnél előbb megkapjuk az új részt:)
De tudjátok nem kell sietni szépen lassan elegánsan:)
És kellemes Húsvéti Ünnepeket :D
eszméletlenülfantasztikusanhihetetlenül jól esett a komid ^ ^ Örülünk hogy tetszett :)) és hát igen... lassan jövünk a résszel de kötve hiszem, hogy elegánsan : / Attól még persze sietünk ahogy tudunk :))
TörlésKellenes Húsvéti Ünnepeket neked is :))) és természetesen kellemes sulimentes napokat is ;P <3
Először is.Április 13.-án volt rész?? :O hát én jól lemaradtam o.O sooorrysorrysorrysoorrynagyonsorry amiért nem írtam :S A "közleményt" is észrevettem áám :3 és a bármit iiis :3 sajnos...azokat is amiket nem lehet... :D szóval ha még lehet,akkor csinálátok magyar videót,de olyat amiben magatokról is beszéltek? :3 ne értsétek félre,imádom az angolokat is,de..na :D értitek :D és amúgy is régen volt,szóval... :) a részt meg már csak azért is imádtam mert benne van Kevin <3 meg amúgy is.. :3 na de Joy! :O hát most csodálkoztam :O o.O betoji egy kutya az biztos... :D szóóóvaaal hiipimegaszupiimádtamdenagyonnagyonjuuuujdejóvolt ^.^ pusz pusz Sütii :*
VálaszTörléslesz kövi?
VálaszTörlés(nagyon szertem ezt a blogot, mindig megnevettet:D)